Még januárban döntenek a kispesti tényfeltáró bizottságról

2020.01.10. 14:11

A legutóbbi választás kampányhajrájában kerültek elő videók és hangfelvételek, amelyeken egy kispesti szocialista képviselő, Lackner Csaba lóbál fehér poros zacskót, és beszél komoly korrupciós ügyekről, megemlítve a történetekben többek között a kerületi vagyonkezelő vezetőjét ls magát a szocialista polgármestert, Gajda Pétert is. Részletek lentebb.

A választás után, tavaly novemberben vetődött fel a kerületi testületi ülésen egy vizsgálóbizottság felállításának ötlete először, az LMP-s Ferenczi István azt javasolta az ülésen, hogy minden párt delegáljon tagot egy 5 vagy 7 fős bizottságba, ahol utánajárnának a dolgoknak. A javaslatát aztán tavaly december végén hivatalosan is benyújtotta a bizottság felállításáról szóló javaslatát, erről most 2020 elején sajtótájékoztatót is tartott, amiről a 444.hu is beszámolt, a Mércén pedig meg is nézhető.

Ferenczi István az Indexnek elmondta, a bizottságot a testület hozhatja létre a határozati javaslata alapján. Azt persze akár ott helyben is módosíthatják módosító javaslatok alapján. A legközelebbi testületi ülés pedig egy személyi kérdés miatt összehívott rendkívüli ülés lesz mindenképpen még januárban. A dolognak pedig két fontosabb része van az eredeti javaslat alapján:

  • A bizottság hat hónapig működik (a fél évre azért lehet szükség a képviselő szerint, mert az ügyeknek sok szereplője van, a meghallgatások sok időt vesznek igénybe)
  • A bizottsági ülések alapesetben nyilvánosak

A bizottság személyi összetételére pedig már van egy alapvető konszenzus a kerületben, minden párt megnevezte már azt a képviselőt, akit delegálna a bizottságba, ahol várhatóan Ferenczi lenne az elnök. 

Gajda Péter szocialista polgármester már tavaly, amikor a bizottság ötlete felmerült arról beszélt, hogy ha van rá igény, akkor támogatják egy vizsgálóbizottság felállítását, ami megvizsgálja, hogy a hangelvétel valódi-e, és hogy az ott elhangzottaknak van-e valóságalapja. Gajda most az Indexnek megerősítette, hogy már tavaly tisztázta, hogy támogatják a bizottság felállítását, ahogy most is fogják.

Azt azonban nem tudta előre megmondani, hogy a beadott formájában fog-e megvalósulni, mert módosítók még érkezhetnek hozzá, és valószínűleg érkezni is fognak, ami akár a fenti két pontot is érintheti (időtartam, nyilvánosság) Ezekről ő személyesen úgy fogalmazott:

Teljesen mindegy, hogy meddig dolgozik a bizottság, a lényeg az, hogy ha van ennek valamilyen eredménye, akkor azt majd hozza nyilvánosságra, beszéljünk róla, nincs mit takargatnunk. Tőlem az idők végeztéig is dolgozhat a bizottság, ha úgy látja jónak, ha meg úgy  látja jónak a testület, akkor egy hónap alatt is lehet ezzel végezni.

A kerületi fideszes képviselő, Dódity Gabriella a bizottság munkájának nyilvánosságát kifogásolta korábban is, néhány napja a kormánypárti Magyar Hírlapnak is erről beszélt. Telefonon kérdeztük meg, hogy mi a véleménye a beadott javaslatról és a vizsgálóbizottságról. A fideszes képviselő az Indexnek elmondta, semmiféle feltáró munkából nem akarnak kimaradni, viszont komoly aggályai vannak a bizottsági munka nyilvánosságával kapcsolatban.

A Nemzeti Nyomozó Iroda több gyanú kapcsán is nyomoz, és a nyilvánosság ilyen esetekben nem biztos, hogy segíti a hatóság munkáját, mondta a képviselő. Ha valódi munkát szeretnének végezni, akkor a nyilvánosság kizárásával kellene működniük, mert bármilyen fontos, komolyabb információ a birtokukba kerülne, azt elsősorban a nyomozóhatósággal kellene megosztaniuk a nyomozás sikeressége érdekében. Alapesetben támogatandó a nyilvánosság bevonása egy közügyeket érintő ügyben szerinte is, de itt a bizottság munkájával várhatóan párhuzamosan futó hatósági nyomozás miatt ebben az esetben nem támogatják. A képviselő szerint egyébként egy zárt ülésen olyan is elhangozna, ami egy élőben közvetített ülésen már nem biztos.

A másik dolog, hogy felmerül a kérdés szerinte: hogyan tud egy vizsgálóbizottság  elfogulatlanul és pártatlanul munkát végezni és ténymegállapításokat tenni a saját saját tagjaira vonatkozó súlyos állításokat vizsgálva "ha abban baloldali összefogás képviselői vannak többségben". 

Ahogy arról többször beszámoltunk, összefonódásokról, kenőpénzekről, fenyegetésekről, háttérmutyikról beszélgetnek azokon a hangfelvételeken XIX. kerületi szocialista kerületi politikusok, akikről a Magyar Nemzet hosszabb cikksorozatban számolt be. A választások előtt a lap által közzétett felvételek zömében Lackner Csaba kispesti kerületi politikus beszél: súlyos állításokat fogalmaz meg a XIX. kerület vagyonkezelő vezetőjéről, akinél komoly pénzek kötöttek ki, a szintén szocialista kerületi képviselő Kránitz Krisztiánról, de a polgármester Gajda Péterről is érdekeseket mesélt. Lackner egyik alapállítása, hogy „aki az önkormányzati politikában nem keresi meg az évi százmillió forintot, az hülye”.

A 24.hu cikke alapján később arról is beszámoltunk, hogy úgy néz ki, hogy bizonyos ügyekben egy MSZP-Fidesz nagykoalíció alakulhatott ki: bizonyos cégek többször feltűnnek a józsefvárosi és a kispesti közbeszerzési pályázatok környékén, csak éppen eltérő szerepkörben: az egyik brigád az egyik kerületben nyeri a pályázatokat, a másikban vesztes ajánlatokat ad, a másik pedig fordítva.

(Borítókép: Lackner Csaba a kispesti közgyűlés alakuló ülésén 2019 november 11-én - fotó: Rostás Bianka / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.

március 1., 18:27

  • Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.

március 2., 05:57

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Exkluzív interjút ad a kormányfő.

március 1., 17:09

  • Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.

március 1., 17:03

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

2 órája

  • Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.

március 1., 17:17

  • Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.

március 1., 07:57

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.

március 1., 15:43

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

44 perce

  • Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.

március 1., 08:27

  • Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Meglepő eredmény született.

március 1., 12:53

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

13 órája

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

10 órája

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

4 órája

  • Címlapon
Robert Pattinson meghalt, mégis túlélte ezt az új sci-fit

Robert Pattinson meghalt, mégis túlélte ezt az új sci-fit

A Mickey 17 című film egészen bizarr néznivaló lett.

32 perce

  • Címlapon
Lélegzet-visszafojtva azért imádkoztunk, hogy soha ne legyen vége

Lélegzet-visszafojtva azért imádkoztunk, hogy soha ne legyen vége

Elképesztő szertartáson vettünk részt.

54 perce

  • Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

A miniszterelnök nem kapott számlát.

3 órája

  • Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.

március 1., 09:31

  • Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben

Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben

Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.

március 1., 13:02

  • Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi

Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi

A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.

március 1., 16:55

  • Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt

A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.

március 1., 12:55

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

13 órája