Robbanást hallottak, öt épület lángolt Óbudán, nem a felsővezeték és nem gázpalack okozta a tüzet

2020.01.12. 18:48 Módosítva: 2020.01.12. 20:52

Az előzetes értesülésekkel szemben nem három, hanem öt lakóépület tetőszerkezete gyulladt ki Óbudán vasárnap este 18:20 körül, a Dinamó utcán, a Kunigunda útja sarkánál – erősítette meg az Index olvasóinak észrevételét a Katasztrófavédelem: három épület teljes terjedelmében, kettő pedig részben égett. 

Az esetben egy ember megsérült: áramütést szenvedett. Őt átadták a mentőknek – mondta el az Indexnek a Katasztrófavédelem szóvivője. A tűzben több gázpalack is felrobbant, de ez már a kialakuló lángok következménye volt, nem ez okozta a tüzet. Hogy azért mi a felelős, azt még vizsgálják a tűzoltók. A rendőrség honlapján ugyanakkor megjelent egy közlemény, amely a gázpalackokat teszi felelőssé a tűzért, de újbóli érdeklődésünkre a Katasztrófavédelem szóvivője azt felelte, ez jelenleg még nem jelenthető ki, noha az tény, hogy egy faszerkezetes házban történt a robbanás. A tűzoltóság nagy létszámban vonult ki, és másfél óra elteltével sikerült megfékezniük a tüzet, amely ezután már nem terjedhet tovább. 

A helyszínen a tűz következményeként megolvadt és leszakadt egy nagyfeszültségű távvezeték, ami eleinte jelentősen megnehezítette és veszélyessé tette az oltást, mivel a vezetéket akkor még nem áramtalanították, ami a rengeteg vízzel járó oltásnál komoly kockázatot jelent. A Katasztrófavédelem szóvivője az oltás kezdete után elmondta: időközben megtörtént a vezeték áramtalanítása, ami nagy mértékben segíti az oltást.

Olvasóink beszámolója szerint egy nagy robbanás hallatszott, és az áram is elment néhány percre több kerületben, a helyszíntől messzebb is, a 2., 4., 13., 1. és 15. kerületben is. Többen számoltak be arról, hogy a robbanás a Budai Fűtőerőműnél történt, de a Katasztrófavédelem közölte: semmilyen ipari létesítményt nem érintett a tűzvész, és nem terjedt át a tűz az erőműhöz. 

A körülmények tisztázására tűzvizsgálati eljárást indítottak – közölte a Katasztrófavédelem. Azt is elmondták: a három épületben kilencen laktak, közülük öten tartózkodtak otthon, de egyiküknek sem esett baja, az áramütést szenvedett sérült feltehetően járókelő volt.

A tűzoltók több gázpalackot is kihoztak az épületekből, ezeket lehűtik. A robbanás következtében volt gázpalack, amelyik kirepült a lakóházakból.

A rendőrség közölte: a tűzesettel összefüggésben az idegenkezűség gyanúja ez idáig nem merült fel. Az utcában áramszolgáltatás szünetelt.

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon közölte: Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes és Kiss László III. kerületi polgármester a helyszínre látogattak. „A kerület polgármestere gondoskodik az otthonukat elhagyni kényszerülő lakók elhelyezéséről. Köszönet és tisztelet mindenkinek, aki a tűz oltásán, a helyreállításon, a károsultak támogatásán dolgozik” – írta a főpolgármester.