L. Simon kommunista alvó ügynököket lát egy minisztériumban

2020.01.14. 04:59

Hétfőn a székesfehérvári városháza dísztermében másodszor is bemutatták a Hóman Bálint és Népbírósági pere című könyvet. A beszélgetésen részt vett Cser-Palkovics András, a város kormánypárti polgármestere, Varga István ügyvéd, korábbi fideszes parlamenti képviselő, a Kesma kuratóriumának váratlanul lemondott elnöke, valamint L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője is.

A rendezvényen alapvetően úgy értékelték Hómant, mint akinek történészi munkássága megkérdőjelezhetetlen, politikusi teljesítménye ugyanakkor elítélendő, a kettőt viszont érdemes szétválasztani. Az ezzel kapcsolatos vitával néhány éve részletesen foglalkoztunk ebben a cikkünkben.

Hóman 2015-ös perújrafelvétele, majd rehabilitálása több körben előkerült a beszélgetésen, L. Simon pedig komoly elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy ma Magyarországon "köztiszteletben álló személyek rehabilitációját nem kezdeményezheti akárki, aki tiszteli őket". 

"Tehát például ha én egy olyan személy rehabilitációját akarnám kezdeményezni, aki megmentette nagyapámat a háborúban, aztán egy koncepciós per áldozata lett, miért nem lehet ezt megtenni" - tette fel a költői kérdést a politikus. "Mégis kinek az érdeke, hogy ilyen jogtechnikai eszközzel akadályozza meg, hogy a gyalázatos népbírósági perek felülvizsgálata megtörténhessen - folytatta L. Simon, aki nem értette, hogy

mi az oka annak, hogy még a mi kormányunk idején is, a mi Igazsági Minisztériumunknál fogalmazók is úgy írják meg az új törvényt, hogy abból kihagyják azt az egyébként szimbolikus erejű törvénymódosítást, ami a köztudatba lex Varga néven vonult be

Varga István volt 2010-ben, aki parlamenti képviselőként törvénymódosítást kezdeményezett, hogy ötven évnél régebben meghaltak esetében ne csak egyenesági, hanem oldalági rokon is kérvényezhessen perújrafelvételt vagy benyújthasson felülvizsgálati kérelmet. Ennek folyományaként rendelt el 2014-ben a Fővárosi Ítélőtábla perújrafelvételt Hóman 1946-os, jogerős, életfogytiglani börtönbüntetése ügyében. 

Egyszerűen érthetetlen számomra, és legalábbis fölveti annak a gyanúját, hogy itt vannak olyanok a magyar jogalkotás előkészítő fázisában, akik mint a régi jó kommunista alvó ügynökök működnek, és szépen, minden eszközt kihasználva, gyakorlatilag abba az irányba viszik a dolgokat, hogy ne is lehessen a történészek által föltárt folyamatokat és embertelen, igazságtalan döntéseket valamilyen módon, legalább erkölcsi értelemben rehabilitálni

- jelentette ki L. Simon.