Kivennék az órarendből a tudatos médiahasználatra tanító tantárgyat

2020.01.14. 10:54

Több mint húsz éven keresztül önálló iskolai tantárgyként szerepelt a médiaismeret. A kormány azonban módosítaná a Nemzeti alaptantervet, amelyben 2000-től szerepelt tantárgyként, és megszüntetné azt. A tananyagot több tantárgy között oszthatják szét. A tervezetről a Magyar Nemzet írt, a következményekről pedig a 444.hu készített összeállítást, ugyanis, mint írják, ezzel eltűnhet a mozgókép- és médiaismeret tantárgy a középiskolákból.

Miért fontos ez a tantárgy? A bevezetésekor azzal indokolták, hogy: 

  • Napjainkban értesüléseink túlnyomó részét nem személyesen hozzánk intézett „üzenetekből” merítjük, hanem mesterséges közvetítő rendszerek útján.
  • A tömeges, passzív információfogyasztás az életvitel és a gondolkodás torzulásához vezethet. Ezért az iskolának az új audiovizuális környezetet értő, szelektíven használó fiatalokat kell nevelnie.

Ezt most annyival egészítette ki Hartai László, az ELTE Filmtudomány tanszékének alapítója a 444.hu-nak, hogy már látjuk:

  • hogyan kommunikál 2020-ban a világ és a gyerekek;
  • hogy az online tartalmakat nézve az audiovizuális tartalmak (videók) aránya hat év alatt 30 százalékról 90 százalékra nőtt;
  • és hogy milyen radikálisan átalakult a közbeszéd az online térben (utalva rá, hogy álhírek árasztanak el minket). 

Továbbá fontos még, hogy 

  • a médiaismeret órán lehetett eddig a legkönnyebben olyan tudást adni a diákok kezébe arról, hogyan működik az internetes zaklatás (cyberbullying);
  • mire kell figyelni, amikor információt osztanak meg magukról az interneten;
  • kifejezetten a tudatos és kritikus médiahasználatra tanít a tananyag.

Ez utóbbival kapcsolatban a lapnak egy tanár azt mondta, „ez az a tantárgy, ami, ha komolyan veszik, igazán kritikus gondolkodásra tudja tanítani a gyerekeket, pont ezért nem érdeke a jelenlegi rendszernek, hogy megmaradjon”.

Hartai azonban nem osztja ezt a véleményt, szerinte a tantárgy kivéreztetése „nem valamiféle felülről jövő, politikai indíttatású megrendelés volna, hanem az iskolások óraszámának csökkentésére vonatkozó elvárások áldozatául eshetett a tantárgyuk”.

A módosítás indoklása szerint jobb, ha „a tudatos médiahasználattal kapcsolatos kompetenciák fejlesztése” megjelenik minden tantárgyban, ezért a tananyagot szétszórnák a tantárgyak között.