Nem kapták meg az emelt rezsitámogatást a fogászati praxisok

2020.01.16. 08:01

Még október végén jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, hogy 2019-ben egyszeri kiegészítést, 2020. január elsejétől pedig havi 250 ezer forinttal több rezsipénzt kapnak majd a fogászati praxisok. Az ígéretnek csak az egyik fele, az egyszeri kiegészítés valósult meg, a januári rezsitámogatás ugyanis továbbra is csak 130 ezer forint volt a 380 ezer forint helyett, tudta meg a Világgazdaság Nagy Ákostól, a Magyar Orvosi Kamara alelnökétől. 

Kapcsolódó
Kásler: Jövőre havi 250 ezerrel több rezsipénz jár az alapellátó közpénzes fogászatoknak

Kásler: Jövőre havi 250 ezerrel több rezsipénz jár az alapellátó közpénzes fogászatoknak

Eddig havi kb. 130 ezer forinttal támogatták a közfinanszírozott fogászatokat, amelyeket idén még egy nagyobb összeggel is megsegítenek.

Az Emmi a lap kérdésére azt válaszolta, hogy a közfinanszírozott fogorvosi alap- és szakellátó szolgáltatók egyszeri kiegészítő díjazásban részesültek 2019 decemberében, erre 4,4 milliárd forintot fordítottak. A heti harminc órában működtetett közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok és szakrendelések esetében egyszeri 1,5 millió forintot fizettek ki, alacsonyabb rendelési idő esetén pedig időarányosan csökkentett díjjal számoltak.

Az emelt összegű támogatásról annyit mondtak: ahogy tavaly számíthattak rá a fogászatok, úgy idén is, de hogy ez pontosan mekkora összeg lesz és mikortól várható, azt nem közölték.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.

február 28., 14:53

  • Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.

február 28., 15:56

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben

Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben

Felvetődött a gyanú, hogy nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-ülések alkalmával.

tegnap, 20:48

  • Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

február 28., 16:04

  • Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.

február 28., 17:28

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.

február 28., 12:14

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29

  • Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.

február 28., 05:57

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

tegnap, 20:02

  • Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride

Orbán Viktor: Nincs többé Pride

A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.

február 28., 07:46

  • Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

László András már pénteken elkezdheti a munkáját.

február 28., 06:42

  • Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.

február 28., 17:59

  • Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.

február 28., 11:47

  • Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.

február 28., 10:52

  • Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.

február 28., 09:45

  • Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.

február 28., 10:08

  • Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Korábban egy baleset okozott fennakadást.

február 28., 11:08

  • Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV

Új jeggyel rukkolt elő a BKV

A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.

február 28., 11:18

  • Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.

február 28., 08:46

  • Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.

február 28., 09:21

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

tegnap, 20:16

  • Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

Akár a világörökség részét is képezhetné.

tegnap, 20:05

  • Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.

tegnap, 17:58