Vilmos, Bíborka
2 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Megjelent a börtönkártérítési határozat, mégsem függeszti fel a kifizetéseket a kormány

2020.01.21. 10:49

Kedden délelőtt megjelent a kormányhatározat, amely kimondja, hogy a börtönviszonyok miatt megítélt kártérítések kifizetésével kapcsolatban felhívja az igazságügyi minisztert, hogy "az egyes ügyekben a jogszabályok által biztosított legvégső időpontig a börtönzsúfoltság miatti kártalanítások kifizetését haladéktalanul függessze fel". 

Az Index kérdésére Karsai Dániel alkotmányjogi, emberi jogi ügyekkel foglalkozó ügyvéd azt mondta, hogy az idézett mondat pontosan azt jelenti, hogy a minisztérium a határidő végén fog fizetni, ami eddig is a gyakorlat volt. "A megjelent kormányhatározat alapján a leghatározottabban azt mondhatjuk, hogy nem függesztették fel a kifizetéseket" - mondta az ügyvéd. 

A határozatban egyébként az is szerepel, hogy a kormány felkéri Varga Judit minisztert, hogy vizsgálja felül a kártérítésekre vonatkozó törvényi szabályozást, ennek eredményéről pedig majd tájékoztassa a kormányt. 

Figyelemre méltó egyébként, hogy egy államigazgatást irányító kormányhatározatban is megjelenik a Fidesz és a kormány kommunikációs stílusa: "A Kormány álláspontja szerint a börtönzsúfoltságra hivatkozással elindított kártalanítási eljárásokat egyes elítélt bűnözők és segítőik visszaélésszerűen, a saját meggazdagodásukra használják fel, amely joggal sérti a társadalom és különösen a bűncselekmények áldozatai igazságérzetét, ezért ennek megakadályozása azonnali cselekvést követel" - írták. 

Hogy valójában mit jelentenek ezek a kártérítések – amelyekből sokszor épp a bűncselekmények áldozatait kártalanítják –, arról itt olvashat bővebben.