Szűts Ildikó lett a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója
2020. február 1-től Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezérigazgatója, nyílt pályázaton nyerte el megbízatását – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A szakember az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát – írja az új vezérről a közlemény. Saját tanácsadó céget hozott létre, ami partnere volt számos nemzetközi nagyvállalatnak. 11 éven keresztül dolgozott vezető beosztásban a Magyar Postánál, aminek 2008–2010 között a vezérigazgatója volt. 2010 és 2014 között az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadója.
2007-től az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes docense. Innovatív vezetői munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta, majd elnyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara Women of Excellence díját. 2015-ig a Vodafone Alapítvány kuratóriumi elnöke volt. Tagja a Menedzserek Országos Szövetsége felügyelőbizottságának.
Szőke Lászlót váltja, aki 2010 óta vezette a céget.