Vádat emeltek a Bugyiban is fosztogató tévés ellen
További Belföld cikkek
- Pedofília miatt körözött férfit fogtak el Bács-Kiskun vármegyében
- Mosolygott egy nagyot a szerencse, jelentős összeget nyert egy magyar az Eurojackpoton
- A szakértő elmondta, hogy szerinte lehet-e büntetőjogi felelőssége Sallai Nórának a balesetben
- Kirgizisztán miniszterelnökével tárgyalt Orbán Viktor
- Meghibásodott vonat akadályozza a forgalmat Kőbánya-Kispest és Kispest között
Vádat emeltek az ellen az ócsai tévés ellen, aki több bankot is kirabolt a feleségével az utóbbi években - írja a 24.hu. A vidéki tévé hírműsorát vezető férfi és a felesége folyamatos anyagi nehézséggel küzdött a 2016-os házasságkötésük óta. A hiteleik és kölcsöneik összege már 24 millió forintra emelkedett, ezért elhatározták, hogy bankot fognak rabolni.
2016 augusztus 18-án a férj bement az egyik kőbányai bankfiókba, és az arcát eltakarva egy fegyvernek látszó tárggyal több mint kétmillió forintot zsákmányolt, majd elmenekült. Tavaly nyáron viszont már a feleségével együtt raboltak ki két pénzintézete Üllőn, illetve Bugyin. Mind a két bankból több mint egymilliót vittek el.
Eredetileg a június 18-án Üllőn elkövetett rablás miatt indult nyomozás, amihez egyesítették a Bugyiban és a Kőbányán elkövetett bankrablásokat is. Ennek az volt az oka, hogy az üllői OTP-fiók kirablása után megvizsgált kamerafelvételeken feltűnő volt a férfi higgadtsága. Profiként viselkedett, és pont úgy, mint 2016-ban a budapesti Erste-bankfiók kirablásánál.
Elkezdtek keresni egy sötét színű Seat Cordobát, amiből Pest megyében egy volt bejegyezve, de a tulajdonosa egy hatvanas ócsai férfi volt, aki a törvénnyel soha nem került összeütközésbe. Állással, lakással, családdal, tisztes megélhetéssel bírt. Ezt a szálat el is akarták engedni, de akkor jött a bugyi takarékszövetkezet kirablása.
Innentől már nem volt kérdéses az egyezés, ráadásul Ócsa Üllő és Bugyi közötti település, ezért már a Seat-tulajdonos rokonságára, ismeretségi körére is koncentráltak.
A veje testalkata megfelelt a látásból ismert rabló paramétereinek. A 35 éves P. Rolandról, de nem találtak semmit, szinte mintapolgárnak tűnt. Kiderült viszont, hogy mintegy három éve közel 30 milliós adósságba keveredett, a bugyi rablás után alig egy órával mégis vett a feleségével egy dunakeszi autókereskedésben egy Alfa Romeót. A fizetés után a nő vette át az Alfa kulcsait, férje abba a kocsiba szállt vissza, amivel érkeztek, egy sötét színű Seatba - írja a 24.
A férfi és a nő teljes körű, feltáró vallomást tett, a budapesti rablást is beismerték. Mindkettejük ellen háromrendbeli fegyveres rablás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, letartóztatásukat a bíróság július 5-én rendelte el.
Az ócsai páros tökéletesen álcázta magát. P. Roland és felesége munkába járt, átlagos életvitelt folytatott. A bugyi rablás utáni autóvásárlásnál viszont a nyomozók szerint már lehetett érezni, hogy rákaptak a könnyű pénzszerzés ízére.