Ungár Péter vagyona apadt 2019-ben, de még így is az egyik leggazdagabb képviselő
További Belföld cikkek
- Lézerfénnyel vakítottak el egy pilótát Győr közelében
- Nem bírt el a vizes úttal a sofőr, darabokra törte az autóját
- Feljelentést tett Zugló polgármestere, százmillió forintos kár érhette az önkormányzatot
- Kora tavaszias időjárás érkezik a télbe, többfelé kisüthet a nap
- Bosszúból gázolhatott el több gyermeket egy dégi nő
Idén is január 31-e éjfél a képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvánosságra hozatalának határideje, az LMP azonban ezúttal is már pénteken délben nyilvánosságra hozta a parlamenti frakciója és a képviselők házas-, illetve élettársainak nyilatkozatait. Így derülhetett ki, hogy az egyik legvagyonosabb honatya, Ungár Péter anyagi helyzetehogyan változott az elmúlt évben.
Az LMP-s politikus még 2018-ban nagyjából 15 milliárdra becsülte a vagyonát, amelynek egyik – ha nem is a legértékesebb, de a legvitatottabb – elemétől a 2019-es vagyonnyilatkozata alapján ugyanakkor még abban az évben meg is vált. 2018 decemberében bizalmi vagyonkezelőre ruházta át a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben, röviden: a BIF-ben meglévő majdnem 3 százalékos részvénycsomagját.
Ungárnak viszont továbbra is 17 százalékos tulajdonrésze van a testvérével és édesanyjával, Schmidt Máriával közös cégükben, a Pió-21 Kft.-ben, amely a BIF nagyrészvényese. Az már a 2018-as és a 2019-es vagyonnyilatkozatban is szerepelt, hogy az Azonnali.hu híroldalt kiadó cég 90 százaléka az övé. Emellett 45 százalékban tulajdonos egy szombathelyi cégben, a költői nevű Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-ben, ezek a vagyonelemek pedig legfrissebb bevallásban is feltűnnek.
Ungár pénzügyeiben azonban némi változás állt be: a tavalyi nyilatkozata szerint banki megtakarításai összesen (kerekítve) 197 milliót tettek ki, amiből 82,7 millió forint volt forintban, devizában pedig 8,1 millió, továbbá volt még más formában 106,2 millió forint megtakarítása is.
Idei bevallásában ezzel szemben már az szerepel, hogy
az összes megtakarítása 64,2 millió forint.
Forintban 5,4 millió, devizában mintegy 8,8 millió forint megtakarítást tüntetett fel, valamint további 50 millió forintot.
Ungár Péternek tehát 132,8 millió forinttal van kevesebbje, mint egy évvel korábban.
Azt egyelőre nem tudni (noha próbáltuk erről közvetlenül megkérdezni a képviselőt), hogy Ungár mire költött el ennyi pénzt, esetleg cégei nyomán könyvelt-e el veszteségeket, az ugyanakkor biztos, hogy új vagyonelemmel a nyilatkozat alapján nem gazdagodott. Üzleti érdekeltségein és megtakarításain túl ugyanis az LMP képviselőjének továbbra is egy nagy értékű vagyontárgya van még, egy Toyota J12 Land Cruiser terepjáró. Egynegyed részben pedig még mindig tulajdonos egy 340 négyzetméteres II. kerületi lakóházban, amelyet édesapja halála után örökölt.
A képviselői juttatások között Ungár bevallott egy Dell Notebookot, egy iPhone X-et, két SIM-kártyát és egy bérelt irodát.