Elfogyott Orbán Viktor összes pénze
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
Egyetlen forint megtakarítást sem tüntetett fel Orbán Viktor legfrissebb, a 2019-es vagyoni helyzetét tükröző vagyonbevallásában. Mindez meglepő, hiszen a kormányfő eddig, ha szerényen is, de mindig gyarapodott valamennyivel.
Ráadásul 2018 végére a kormányfő papíron összességében növelte megtakarításait, a 2019-es vagyonnyilatkozata szerint legalábbis már 1 millió 395 ezer forintnyi banki tőkével rendelkezett.
Eközben a miniszterelnök feleségével közös hitele tovább csökkent, tavalyra csupán 3,5 millió forinttal tartoztak, 2020 januárjára ez pedig már csak 2 millió 199 ezer forintra csökkent.
A kormányfő megtakarítása egyébként 48 ezer forinttal már csökkent a 2017 végi állapothoz képest 2018 májusára, a kormányalakításra is, Orbánnak papíron ekkor csak 945 ezer forintja volt.
2018 januárján még úgy szólt a bevallás, hogy a miniszterelnök megtakarítása 742 ezer forintról 993 ezerre nőtt, a családi házukra felvett hitelt tovább törlesztették, a tartozás így 4 783 328 forintra csökkent. Kisebb bökkenőnek tűnhetett akkor, hogy időközben Orbánt a választási kampányban 345 ezer forintra büntette a Nemzeti Választási Bizottság, amiért a választások előtt óvodásokkal kampányolt. A leadott nyilatkozatai alapján ugyanakkor továbbra is kérdéses, miből fizette be az a bírságot, ha ez szerényke megtakarításain egyáltalán nem látszott meg.
Mostanra semmiféle megtakarítás nem szerepel a nyilatkozatban, csakis a korábbi ingatlanok: résztulajdonosa egy XII. kerületi ingatlannak, tulajdonosa a felcsúti házának, és mára már csak Róza és Flóra nevű gyermekei élnek vele és feleségével közös háztartásban.
(Borítókép: Facebook / Orbán Viktor)