Gerzson
-2 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

A mintaiskolának nevezett nagyecsedi iskola is szegregál

2020.02.06. 10:05

Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Népszavának adott interjújában a nagyecsedi Dancs Lajos Általános Iskolát a roma integráció jó példájának nevezte. A Népszava ezután fel is kereste a nagyecsedi iskolát, ahol kiderült, hogy a  tanulók többsége roma, így integrációról esetükben nem lehet beszélni, és az intézmény egy kimondottan szegregált iskola, írja a Népszava.

Bugja János, az iskola igazgatója elmondta, hogy spontán, alig nyolc év alatt alakult így a helyzet. Akkor jelentkezett az erős „társadalmi igény”, hogy a nem roma diákokat a romáktól elkülönítve oktassák, ugyanis egyre több, zömmel középosztálybeli szülő vitte el a saját gyerekét a közeli Mátészalkára vagy Tiborszállásra. Az addig csak gimnáziumként működő helyi református középiskola erre az „igényre” reagálva, felmenő rendszerben általános iskolai osztályokat indított: az ide jelentkezők idén immár nyolcadikosok lettek.

Mindezzel párhuzamosan és létszámarányosan kezdtek kiáramlani az állami iskolából a nem roma tanulók, míg végül 2016-ra gyakorlatig nem maradt belőlük egy sem.

Ma 246-an tanulnak az iskolában, 85 százalékuk halmozottan hátrányos helyzetű, 13 százalékuk „csak” hátrányos, és alig 2 százalékuk tekinthető átlagosnak.

Nagyjából ugyanennyi a létszám az egyházi iskolában, csakhogy utóbbiban legfeljebb mutatóban van cigány gyerek, a nagy többség az itteni viszonylatban tehetősebbnek számító családok sarja – mondták helyiek a Népszavának.

Ahogy kevesebb lett a középosztálybeli gyerekek, úgy tűntek el a tanárok is, néhány év leforgása alatt a 40-50 fős tantestületből 25-en maradtak az állami iskolában, ahol már negyedik éve hiába keresnek angol szakos tanárt, és kémiát sem szaktanár oktatja.

Járóka Líviának abban azonban igaza van, hogy a Dancsban a kialakult helyzet ellenére erőn felül próbálják ledogozni a cigány gyerekek hátrányait, viszont ilyen körülmények között érthető módon kevés kézzelfogható sikerrel.

Elfogadó, barátságos légkör és a gyerekek képességeihez alkalmazkodó oktatás, mondta az iskola hitvallásáról Bugja János. Az órák nem mindig interaktívak és csoportosak, de legalább kisebb létszámú, 15-16 fős osztályok vannak, ahol jobban lehet figyelni egy-egy gyerekre. Ha valaki agresszív, deviáns vagy hiperaktív, akkor az „Arizona-szobában” lecsendesedhet: itt amerikai mintára két, az önkormányzat által finanszírozott nyugdíjas pedagógus próbálja egyéni foglalkozásokon „kibeszéltetni” és megoldani a problémákat.