Budakalászon megéri a vezetőség haverjaként munkába állni

2020.02.12. 10:39

Budakalászon földindulást hoztak az önkormányzati választások: a győztes 2011 Egyesület minden körzetben és a polgármester-választáson is nyert. Leváltották az addigi fideszes vezetést, és nekiláttak a kampányígéretek betartásának. Jó, csak vicceltünk, kárfelméréssel kezdtek, és még az 2019-es év vége előtt jutalmazással folytatták.

Kapcsolódó
Átgázolt a szentendrei HÉV a Fideszen

Átgázolt a szentendrei HÉV a Fideszen

A HÉV vonalán nemcsak a budai kerületek, de Budakalász, Pomáz és Szentendre is váltott, előretörtek a helyi civllek. Különösen érdekes a budakalászi sztori.

Az új rezsim alakuló ülésén a polgármester dr. Göbl Richárd és két helyettese, Forián-Szabó Gergely és Nagel István  társadalmi megbízatásként vállalta a megbízatást. A társadalmi megbízatás ebben az esetben nem azt jelenti, hogy fizetés nélkül dolgoznak, a főállású polgármesterek bérének az 50%-át kaphatják maximum, amit az alakuló közgyűlésen szavaztak meg nekik. Az új önkormányzat felállítása nem ment teljesen zökkenőmentesen, a régi jegyző eltávolítása után, a 29 jelentkezőből végül bekerülő dr. Deák Ferenc (aki egyébként a polgármester szomszédja) jegyzői kinevezését, illetve annak jogosságát vitatják is, legalábbis erre utal, hogy az Átlátszó erre szakosodott oldalán közérdekű adatigénylés keretén belül kérték le a pályázatát.

A képviselő-testület november 7-i ülésén elfogadták a város 2019-es költségvetésének módosítását, amiben 2 380 761 forint hiány mutatkozott. Jó, nem tűnik olyan nagy összegnek, egy 42 fős közalkalmazotti stábbal dolgozó (összesen 59 főt foglalkoztató) önkormányzat esetén pláne nem, viszont a gazdaságos működést és spórolást is hangoztató kampány és a hiány láttán elég visszásnak tűnik, hogy a december 5-i hatállyal a polgármester a 2019. november 1. és december 31. közötti időszakra 14 413 700 forint jutalmat fizetett ki. Az adatsort szintén közérdekű adatigénylés után, a törvényben meghatározott időintervallumot figyelmen kívül hagyva adta ki önkormányzat. Ugyan az igénylő nem kérte, de az adatok között szerepelt a 2019 január 1. – október 31. időszakra kifizetett jutalmak részletezése is: tíz hónapra 20 670 600 jutott. Ezzel kapcsolatban egy pontosítás:a jutalmakat félévre lebontva osztják, azaz a 20,6 millió a júniusig eltelt, a 14,4 millió a júliustól eltelt időszakra vonatkozik.

85071758 521105065193977 499112531650936832 n

Nem is maga a jutalom ténye vagy az összeg nagysága szembeötlő – bár magával a tényével is lehetne vitatkozni –, hanem az, hogy ha jobban megnézzük a listát, szerepel rajta két név, két olyan dolgozóé, akik alatt még meg sem melegedett a hivatali szék. Dr. Sergyánné Kis Bernadettet Forián Szabó Gergely alpolgármester mint régi barátját mutatta be a hivatalban november 25-én, munkába állásának napján. Bő egy hét múlva a nő 400 000 forint jutalmat kapott. A másik személy Rehákné Dócs Zsuzsanna, aki november 18-án lépett munkába. Ő információink szerint a jegyző, dr. Deák Ferenc bizalmi körébe tartozik, és munkába állása után alig egy héttel máris 350 000 forintos jutalmat kapott.

Az önkormányzati dolgozók között ellenben nem egy akadt, aki vagy nem kapott egy fillért sem, vagy kevesebb jutott nekik, panaszolta informátorunk. A kifizetésekkel kapcsolatban megküldtük kérdéseinket a önkormányzatnak, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Update Az önkormányzat válaszát változtatás nélkül közöljük:

 A Budakalászi Polgármesteri Hivatal munkatársainak 2019. évi jutalmairól nemrég közérdekű adatigénylés érkezett hozzánk. Az adatok rövid alatt idő alatt a sajtóban is megjelentek, ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.

A korábbi évekhez hasonlóan a tavalyi év során január 1. és december 31. között összesen 47 hivatali munkatársunk kapott jutalmat. Közülük két kolléga novembertől folyamatos munkaviszony mellett áthelyezéssel került a budakalászi önkormányzathoz. Az ő jutalmazásukat az indokolta, hogy áthelyezésük miatt korábbi munkahelyeiken nem részesülhettek az éves munkájuk után járó elismerésben. Mivel gyors munkába állásuk a város érdekeit szolgálta, esetükben fontosnak tartottuk a kompenzációt. Látni kell, hogy a közalkalmazotti bértábla lehetőségei a versenyszférában elérhető keresetekhez képest jelentősen elmaradnak, ugyanakkor a minőségi munkára egy önkormányzatnál is igény van, ezért munkatársaink teljesítményét – ha lehetőségünk adódik – a jövőben is meg fogjuk becsülni.

Lényeges információ, hogy a hivatalban dolgozók éves jutalmazása nem járt együtt az új városvezetés plusz javadalmazásával. Ráadásul az idei költségvetésünk készítésekor a jelenlegi polgármester és a két alpolgármester is egyértelművé tette, hogy a jövőben sem kívánnak jutalmakat felvenni. Budakalászon az elmúlt évek jutalomkifizetési gyakorlatához hozzátartozott, hogy a korábbi polgármester és a két alpolgármester évente 6 havi jutalmat vettek fel személyenként.

Köszönjük,

Péterffy Gábor

a polgármesteri kabinet vezetője

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Az első emeleti lakás teljes egészében égett.

január 24., 15:20

  • Belföld
Szegeden jöhet elsőként az áttörés, amire még nem volt példa az állami ellátásban

Szegeden jöhet elsőként az áttörés, amire még nem volt példa az állami ellátásban

Több száz millió forint mozdulhat meg.

január 24., 16:16

  • Belföld
A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését

A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését

A rendkívüli helyzet miatt változások léptek életbe.

január 24., 16:10

  • Belföld
Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

Több millió forint értékben vittek el tableteket és telefonokat.

január 24., 16:19

  • Belföld
Eljárás indult a Momentum képviselője ellen kordonbontás miatt

Eljárás indult a Momentum képviselője ellen kordonbontás miatt

Tóth Endre mellett két másik momentumos is kapott idézést.

január 24., 16:18

  • Belföld
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után

Orbán Viktortól is válaszokat szeretnének.

január 24., 15:08

  • Belföld
Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán

Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felháborítónak nevezte, amit a főpolgármester és társai művelnek.

január 24., 14:52

  • Belföld
Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak

Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak

A Vasúti Hatósági Főosztály megnevezte a vállalat problémáit.

január 24., 16:30

  • Belföld
Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa

Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa

Új főszerkesztőt is kinevezett a lap vezetése.

január 24., 16:39

  • Belföld
Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat

Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat

Veszélyes időjárási jelenségekre nem kell számítani.

január 24., 07:06

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbánnak: Ön egy nagyhangú ketrecharcos, akinek a meccsre elfogy az ereje

Gyurcsány Ferenc Orbánnak: Ön egy nagyhangú ketrecharcos, akinek a meccsre elfogy az ereje

A DK elnöke elmondta, szerinte valójában miért szavazza meg a kormány a szankciókat.

január 24., 18:09

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Belföld
Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak

Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak

Az osztályfőnöki órákon a pedagógusok átbeszélik a gyerekekkel a történteket.

január 24., 06:41

  • Belföld
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Miskolcon

Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Miskolcon

A DVTK – Újpest FC labdarúgó mérkőzés miatt döntöttek így.

január 24., 14:17

  • Belföld
Apokaliptikus helyszínről jelentkezett Szentkirályi Alexandra, szemétlerakatról esett neki Karácsony Gergelynek

Apokaliptikus helyszínről jelentkezett Szentkirályi Alexandra, szemétlerakatról esett neki Karácsony Gergelynek

A budapesti Fidesz-elnök szerint a városvezető azt csinálja, amihez a legjobban ért, keresztbefekszik.

január 24., 18:14

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Belföld
Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei

Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei

A szakemberek szerint az ügynek politikai üzenete is van.

január 24., 10:16

  • Belföld
Újpestért indul a politikus, aki fejfájást okozott Orbán Viktornak és Botka Lászlónak is

Újpestért indul a politikus, aki fejfájást okozott Orbán Viktornak és Botka Lászlónak is

A botrányairól ismert politikus az Indexnek elmondta: korszakzárást szeretne.

január 24., 09:45

  • Belföld
Tűz ütött ki egy pomázi garázsban, lomok kaptak lángra

Tűz ütött ki egy pomázi garázsban, lomok kaptak lángra

Mérgező gázok is keletkezhettek.

január 24., 11:25

  • Belföld
Terrorcselekmény gyanújával nyomoz a rendőrség a bombariadók ügyében

Terrorcselekmény gyanújával nyomoz a rendőrség a bombariadók ügyében

Összesen 313 intézményt vizsgáltak át a hatóságok a csütörtöki fenyegető levelek után.

január 24., 12:19

  • Belföld
Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

A Pest vármegyei polgármesterek nyugtatgatják a lakosokat.

január 24., 13:17

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

1 órája

  • Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.

1 órája

  • Belföld
Megnyitott a bulinegyed rendőrsége

Megnyitott a bulinegyed rendőrsége

A környéken élők és turisták biztonságát egyaránt biztosítják.

2 perce

  • Belföld
Kábítószer-terjesztő családra csaptak le a rendőrök

Kábítószer-terjesztő családra csaptak le a rendőrök

Egy 45 éves nő volt a bűnbanda vezetője.

január 24., 17:51

  • Belföld
Öngyilkos lett egy tatabányai diák

Öngyilkos lett egy tatabányai diák

A tanuló nemrég váltott iskolát, de a tanárai szerint ennek ellenére már jól beilleszkedett.

január 24., 10:55

  • Belföld
Vádat emeltek a Balaton déli partján fosztogató férfi ellen

Vádat emeltek a Balaton déli partján fosztogató férfi ellen

A férfi nyolc hónapon keresztül tört be nyaralókba.

január 24., 10:27

Neked ajánlott