Egy Németországban körözött nigériai férfit fogtak el Budapesten

2020.02.17. 20:55 Módosítva: 2020.02.17. 22:16

Egy nigériai férfi letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság, a férfi ugyanis a gyanú szerint tavaly bántalmazott egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen. Az illegálisan Magyarországon tartózkodó férfit testi sértés miatt a német hatóságok is keresték a police.hu híradása szerint.

A 31 éves férfi 2019. december 7-én éjszaka egy V. kerületi szórakozóhelyen udvarolni próbált egy nőnek, aki ezt visszautasította, sőt el is tolta magától. A férfi ekkor ököllel arcon ütötte a nőt, majd elmenekült a helyszínről. A nő akkor nem tett feljelentést.

A korábban bántalmazott nő múlt szombat éjjel, ugyanezen a belvárosi helyen szórakozott, amikor ismét meglátta és felismerte támadóját. A nő bejelentésese után a biztonsági őrök feltartották a férfit egészen addig, amíg a rendőrök a helyszínre nem értek.

Az V. kerületi rendőrkapitányságon megállapították, hogy a feltételezett elkövető, C. C. Awuzieke illegálisan tartózkodik az országban.

A 31 éves nigériai férfi a kihallgatásán nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését. Adatainak ellenőrzésekor viszont kiderült, hogy a müncheni ügyészség testi sértés miatt nemzeti elfogatóparancsot adott ki ellene.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport