Hugó
-6 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Januártól emelték, márciusban kapják meg, mi az?

2020.02.19. 17:05

Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése, ismerteti az MTI Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter szerdai, február 19-i bejelentését.

No de miért kell ezt bejelenteni, ha az érintettek már úgyis észrevették ezt a február elején érkezett fizetési szalagon? – tette fel a kérdést a bennünk élő bérszámfejtő. A válasz kiderül az MTI híréből.

A 14 százalékos béremelés ugyanis „tartalmazza a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos emelését, ezen felül további 6 százalékkal emelkedik a szociális ágazat dolgozóinak a fizetése.” Csakhogy a február elején kézhez vett fizetés még nem tartalmazta a teljes béremelést: „a dolgozók februárban már az emelt összegű minimálbér és a garantált bérminimum-emelés miatti magasabb összeget kaptak kézhez” – az MTI hírében így, „már többet kaptak” szemlélettel kommunikálta a miniszter azt, hogy valójában még nem kapták meg a teljes béremelést.

Március elején viszont mindent bepótol az állam: „a január hónapra járó, az ágazati emelés miatti különbözetet és a február hónapra járó illetményt egyidejűleg kapják meg a dolgozók.” Vagyis most, február elején még csak 8 százalékkal magasabb bérük érkezett, de márciusban már a 8 mellett a januári és februári 6-6 százalékok is megjelennek a fizetésben.

Az intézkedés 84 ezer állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozót érint, átlagosan 30 ezer forinttal nő a bruttó bérük.

A legalacsonyabb illetmény az ágazatban 2019-ben bruttó 155 ezer forint volt, idén viszont már közel 177 ezer forint lesz.  Nettóban ez 117 705 forintot jelent az eddigi 103 075 forint után, míg a legmagasabb 415 ezer forintról 473 ezer forintra emelkedik.

Kásler Miklós szerint a korábbi és a mostani béremelésekkel a kormány az elmúlt tíz évben megduplázta a szociális szférában dolgozók bérét.