Tévedésnek, a jogszabály nem ismeretének tudja be Baán László aggályait a főváros vezetése

2020.02.25. 12:02

A Fővárosi Önkormányzat által kezdeményezett változtatási tilalom Baán László állításával szemben egyáltalán nem terjed ki a növénytelepítési munkákra, írja Bardóczi Sándor a Facebook-oldalán. Budapest főkertésze és főtájépítésze a Liget Budapest beruházás miniszteri biztosának nyílt levelére reagált így, amelyben Baán azt kérte Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy vonják vissza a javaslatot és a kérdésben kezdődjön egyeztetés.

Baán László szerint ugyanis a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének napirendi pontjai között szerepel egy változtatási tilalom elrendelésére vonatkozó előterjesztés, amelynek ötlete - mint egy Facebook-bejegyzésből tudható - egy február 10-i megbeszélésen fogalmazódott meg. Baán szerint a változtatási tilalom tervezett elrendelése az aktuális jogszabályi előírások szerint nem érinti és nem is érintheti az érvényes és végrehajtható építési engedéllyel rendelkező beruházási munkálatokat, függetlenül attól, hogy azok az adott beruházás milyen fázisában tartanak, így természetesen sem a már épülő, sem pedig a még meg nem kezdett épületekre nem vonatkozik ez a tilalom.

Így tehát a miniszteri biztos szerint nem is lehet másról szó, csak hogy a tilalom:

Annál inkább vonatkozik a zöld fejlesztésekre, a parkfelület megújítására, bővítésére és a parkhasználathoz kapcsolódó ligeti létesítmények (például a kis botanikuskert rehabilitációja, az új futókör, a játszóterek, sétányok) megvalósítására: a változtatási tilalom minden, építési engedéllyel nem rendelkező, értéknövelő beruházást tilt, vagyis egyetlen fa vagy bokor sem ültethető el, egyetlen négyzetméternyi zöldfelület sem újítható meg a tilalom fennállása alatt, amely tilalom a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításának elfogadásáig, de legfeljebb három évig tarthat.

Ezzel szemben Bardóczi azt írta, hogy a kormánybiztos levele vagy egyszerű tévedésekre, a vonatkozó jogszabályok ismeretének hiányára utal: a szerdán elfogadni tervezett változásokkal ugyanis a Városliget Zrt-t és magát Baánt semmi nem akadályozza meg abban, hogy fákat, bokrokat telepítsen a Városligetbe, sőt az új városvezetés éppen arra bátorítja, hogy

kezdjen végre bele az elpusztított zöldfelületek rehabilitációjába, például az elbontott Petőfi Csarnok helyének füvesítésével, a történeti Nagyrét rehabilitációjával.

Baán ráadásul azt is állította, hogy a javaslat előkészítésekor a főváros nem egyeztetett annak hatásairól a Városliget törvényben kijelölt vagyonkezelőjével, a Liget projekt lebonyolításáért felelős Városliget Zrt.-vel annak ellenére, hogy a Zrt. az egyeztetési készségét hivatalosan, írásban is kifejezte. Szerinte ez, valamint a 10 nap alatt elkészült előterjesztés arra utal, hogy a főváros vezetésének lekezelő az attitűdje ebben a kérdésben.

Erre Bardóczi azt válaszolta, hogy Baán és a Városliget Zrt. meg volt hívva a miniszteri biztos által is emlegetett egyeztetésre a Városházára, ám – noha előzetesen visszaigazolták ezt az időpontot – Baánék végül lemondták, és külön egyeztetést kértek volna.

A Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosításának idején a Fővárosi Önkormányzat ezt az egyeztetést biztosítani fogja neki, ám kizárólag a civilek szószólójának megválasztása után, akit tanácskozási joggal ezekre a tárgyalásokra minden esetben meg fogunk hívni

– írta Bardóczi.

Pedig az ügyre ráállt a kormányoldal, azatv.hu ugyanis megtudta: levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Fürjes Balázs, mert a városi Közgyűlés holnapi ülésén szerepel a döntés a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosításáról. A Budapestért felelős államtitkár  azt sérelmezi, hogy a Fővárosi Önkormányzat rendre úgy hoz döntéseket az állami beruházásként megvalósuló Liget programról, hogy előzetesen nem egyeztet arról a kormánnyal.

Holott, az Orbán-Tarlós-megállapodás alapján született kormányhatározat úgy rendelkezik: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén kell megtárgyalni és állást foglalni (javaslatot kidolgozni) a Városligeti Építési Szabályzatot érintő kérdésekben is. A közös egyeztető fórum, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa pedig csütörtökön ülésezik.

Fürjes a Twitteren is üzent:

FRISS: Baán László levélben reagált 

"A főváros „főkertésze” keveri az „építési tilalom” és a „változtatási tilalom” kifejezéseket" – áll többek között abban a levélben, amelyet Baán László, a Liget projekt miniszteri biztosa írt Bardóczi Sándor fővárosi zöldfelületi ügyekért felelős tanácsadónak a fővárosi közgyűlés által elrendelendő városligeti változtatási tilalom kapcsán.

Baán László levelében többek között sajnálatát fejezi ki, hogy a főváros első számú zöldfelelőse „a Városliget rehabilitációjának városházi felelőseként - hivatalosan még egyetlen témában, így az elrendelni tervezett városligeti változtatási tilalom tárgyában sem kereste meg az ország egyik legjobb tájépítészét, az Év tájépítésze díjjal elismert Szloszjár Györgyöt, aki a Magyar Tájépítészek Szövetségével megállapodott feltételek szerinti pályázaton megnyerte a Városliget tájépítészeti megújítására kiírt pályázatot, s aki már évek óta dolgozik senki által nem vitatott, európai rangú szakmai minőségben ezen a feladaton.”

A teljes levelet itt tudja elolvasni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.

tegnap, 21:57

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59