Demeter Márta: Csak a munkámat végeztem

DSC 6793
2020.02.28. 13:41 Módosítva: 2020.02.28. 14:45

Nehezen indult Demeter Márta előkészítő ülése, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon ugyanis az egyik legkisebb tárgyalóterembe próbálták bepréselni magukat az újságírók. Az LMP-s képviselő hivatali visszaélés ügyében pénteken tartott előkészítő ülést a bíróság. 

Kapcsolódó
Miért honvédségi gépen szállították haza Ciprusról Orbán Viktor lányát? - kérdezi az LMP

Miért honvédségi gépen szállították haza Ciprusról Orbán Viktor lányát? - kérdezi az LMP

A kormány szerint viszont csak névazonosságról van szó, egy Orbán nevű, külszolgálaton lévő tiszt utaztatta szabályszerűen a gyerekét.

Az ügy lényege, hogy Demeter 2018 szeptemberében írásbeli kérdést tett fel, amelyben arra utalt, hogy Orbán Viktor lányát − szabályellenesen – egy katonai géppel hozták haza Ciprusról.

Az LMP-s politikus a kecskeméti repülőbázison tekintett bele parlamenti képviselőként a repülési naplóba, itt látta Orbán Flóra nevét. A vád szerint a szakreferens tájékoztatta, hogy az adatok nem nyilvánosak, Demeter Márta ezt azonban mégis nyilvánosságra hozta arra utalva, hogy a miniszterelnök lányáról lehet szó. 

Mivel Demeter nem ismerte be bűnösségét és nem mondott le a tárgyalás jogáról, ezért a bíróság nyárra tárgyalást tűzött ki ügyében. A politikus védője, Zamecsnik Péter az előkészítő ülés elején azonban még indítványozta, hogy

  • a bíróság szerezze be azokat az eredeti iratokat, melyeket annak idején a képviselő megtekintett;
  • csatolják be azt az írásbeli jegyzőkönyvet, melyben felhívták a képviselő figyelmét arra, mely titkokat nem hozhat nyilvánosságra, és amelyet ő − ezt tudomásul véve − aláírt;
  • szerezze be a Hungarocontrol vagy a katonai légügyi hivatalhoz benyújtott eredeti repülési tervet;
  • szerezze be a pilóták hajózó naplóját és
  • a gépre vonatkozó fedélzeti naplót, valamint
  • a Transponder-adatokat.

A védelem szerint ezeket az iratokat és adatokat  már csak azért is fontos lenne megismerni, mert a honvédelem más útvonalra és más célra adott ki engedélyt, mint amit egyébként lerepült és lejelentett a gép.

Az előkészítő ülésen Demeter is felszólalt és elmondta, hogy a vádiratot több ponton is megalapozatlannak tartja. Mint mondta, országgyűlési képviselőként neki az volt a dolga, hogy a végrehajtó hatalom működését ellenőrizze, ennek a végrehajtását úgy beállítani mint hivatali visszaélés szerinte nonszensz.

Nem hoztam nyilvánosságra semmilyen olyan adatot, amit nem hozhattam volna nyilvánosságra, nem éltem vissza a képviselői jogosítványaimmal, a munkámat végeztem, nem vezérelt soha az, hogy bárkit is lejárassak

– mondta.

Az előkészítő ülést ezzel be is rekesztették. Mivel Demeter várhatóan két hét múlva szül, ezért a tárgyalást júniusra napolták, a bíróság akkor két nap is tárgyalja majd az ügyet.

Válaszok helyett üzengetés

Az Azonnali.hu még 2018-ban írta meg, hogy az iratok szerint Orbán Viktor – legfiatalabb, 14 éves − lányát a ciprusi Pafoszról vitte el a gép Budapestre, az utasok szállítását pedig az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka engedélyezte. Az LMP politikusa ezután  kérdezett rá, hogy miért szállíthatja a Magyar Honvédség gépe egy kiképzőrepülés keretében a miniszterelnök lányát, aki semmilyen közjogi tisztséget nem visel, és hivatalt nem tölt be? A képviselő Pintér Sándor belügyminisztertől azt kérdezte: tudtak-e arról, hogy egy, a biztonsági szervek védelme alatt álló személlyel egy háztartásban élő családtagot a Magyar Honvédség Airbus A-319-es repülőgépén kiképző repülés keretében utaztatnak? 

Demeter Márta választ nem kapott, a kormány oldaláról azonban elkezdődött az üzengetés. A Kormányzati Tájékoztatási Központ az Azonnali.hu cikkét

fake newsnak nevezte,

és nyomatékosan kérte  azokat a médiumokat, amelyek közölték „a hazug állításokat, hogy az olvasók hiteles tájékoztatása érdekében azonnal töröljék cikküket”.

Demeter a KTK közleményére reagálva azt mondta, hogy birtokában van a kérdéses irat nyilvántartási száma, a kormányt pedig arra kéri, hogy „ne fakenewsozzon, ne próbálja a szőnyeg alá söpörni a problémát, és leginkább ne az újságokat fenyegessék!”. A képviselő azt is hozzátette, hogy ő egyébként se a  Kormányzati Tájékoztatási Központot kérdezte, hanem a honvédelmi és a belügyminisztertől, a szaktárcák vezetőitől vár „egzakt válaszokat.” 

A kabinetiroda ezután a kormányközeli Origóval osztott meg további információkat. Azt írták, hogy

a valóság valójában az, hogy Ciprusról hazatért egy kontingens, akik az egyik katona családját is hazahozták. Orbán L. parancsnoki beosztásban szolgál, akit meglátogatott a felesége és kétéves kislánya. A szabályzat lehetővé teszi, hogy a magyar honvédség katonáinak családtagjait hazaszállítsák, erre a parancsnok engedélyt kért, amit meg is kapott.

Az üzengetésbe ezután a Honvédelmi Minisztérium is beszállt.  Az MTI kérdésére azt közölték, hogy Demeter Márta valótlanságokat állít, azaz „hazudik”. Kijelentései egyben sértőek a katonákra nézve is, írták. A képviselő ahelyett, hogy a hivatalos iratbetekintés alkalmával az általa szenzációnak vélt kérdésben megkérdezte volna a szakembereket, „kétes értékű politikai haszonszerzés céljából boszorkányüldözést hajt végre” − tették hozzá. 

A HM is azt írta, hogy a miniszterelnök vezetéknevével egyező nevű tiszt egyéves külszolgálaton tartózkodott Cipruson. Ez idő alatt – a százados saját költségén – a felesége és a miniszterelnök egyik lányával azonos nevű kislánya is kint tartózkodott – jelezték, hozzátéve: ez a jogszabályi előírásoknak megfelel, mivel saját költségén bármely katona kiviheti a családját külszolgálatra a szabályzók betartása mellett. A katonatiszt családja egy kiképzési repülést folytató géppel tért haza, amire egyébként engedélyt kért és kapott is a honvédség illetékeseitől. Mindezen kérelem teljesítése nem ütközik szabályzókba, semmilyen többletköltséggel nem járt a honvédség számára – fejtette ki a HM.

A FIDESZ AZ ESET UTÁN FELJELENTETTE AZ LMP-S KÉPVISELŐT, VALAMINT A NEMZETI ADATVÉDELMI ÉS INFORMÁCIÓSZABADSÁG HATÓSÁGHOZ FORDULT.

Utóbbi megállapította, hogy a Demeter Márta által megtekintett honvédségi iratokban a névazonosságon kívül semmilyen más olyan tény vagy körülmény nem szerepel, amiből arra lehetne következtetni, amire a politikus jutott. A hatóság arra is kitért, hogy a nyilvánosságra került adatok megismeréséhez való jogot számos törvény korlátozza.

Repült a mentelmi jog

Majdnem egy évvel később Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Demeter Márta országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, amit a parlament 2019 július 12-én meg is szavazott. A szavazati arány 131 igen, 52 nem, 0 tartózkodás volt. A döntéshez a jelenlévők kétharmada kellett.

A szavazás előtt egyébként Demeter is szót kapott, és elmondta, hogy „felségsértési pert indítottak ellene, ami senkit nem lephetett meg”.

2018. március 15-én meg lett ígérve, hogy minden eszközzel leszámolnak a politikai ellenfelekkel

− fogalmazott Demeter.

Hozzátette: felmerül a kérdés, mitől félnek ennyire. Azt is mondta, hogy őt és az ellenzéki politikusokat az emberek azért küldték a parlamentbe, hogy ellenőrizzék a kormányt. Ezt akarja ellehetetleníteni a kormány. 

Az ügyészség végül tavaly decemberben hivatali bűncselekmény miatt emelt vádat az LMP-s képviselő ellen, és indítványozták, hogy amennyiben Demeter beismeri a bűncselekmény elkövetését, ítéljék 2 millió forint pénzbüntetésre. 

Demeter Márta a bíróságon

Borítókép: Demeter Márta a bíróságon. Fotó: Bődey János / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

2 órája

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.

51 perce

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01