Még nem robban be a tavasz, de már majdnem

2020.03.02. 06:35

Egy kicsit még odébb van az igazi tavasz, bár március 2-hoz képest igazából nincs ok a panaszra. A lényeg, hogy a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 17 fok között valószínű, de északkeleten néhol be kell érni 8-10 fokkal. Késő estére 3 és 13 fok közé hűl le a levegő, az alacsonyabb értékekre az északi völgyekben számíthatunk - derült ki a Met.hu előrejelzéséből.

Először úgy tűnik, igazán szép idő jön a vasárnapihoz képest: nyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, egyre inkább csak a keleti megyékben várható eső, záporeső, de a kora délutáni órákra ott is megszűnik a csapadék.

Csakhogy a felhőzet-csökkenés csak átmeneti jellegű lesz: délutántól délnyugat felől ismét befelhősödik az ég. A délnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, majd estére már mindenütt veszít erejéből.

Miheztartás végett: ez a március 2. bőven az enyhébbek között van a 17 fokos csúccsal: 2008-ban Nagykanizsán mérték a legmelegebbet, 20,5 fokot.

A leghidegebb Pápán volt 1963-ban: Gyurcsány Ferenc alig másfél éves volt, de már ekkor -25,2 fokot mértek szülővárosában. Orbán Viktor ez ellen ekkor még nem tehetett semmit, épp születéséhez készülődött.