Mostantól csoportos megfertőződések lesznek, és a forrásukat sem fogjuk tudni
További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
Az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, Magyarországon a járvány egy újabb szintre lépett, az első szakasz már befejeződött.
Az első szakaszban egyedi megbetegedések, pici közösségek voltak betegek, de a következő napokban jönnek a csoportos fertőzések. Itt már nem lehet pontosan megmondani, ki kitől, hogyan kapta el a vírust, mint egy influenzajárványnál. Ahol nagyobb a csoport, ott több fertőzés lesz, ráadásul
Most is vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem lehet tudni, ki kinek adta át a fertőzést
– tette hozzá Müller. Egy olyan szakaszba lépünk, ahol egy láthatatlan ellenséggel kell közösen felvennünk a harcot, és egyikünk élete sem lesz olyan, mint az ezelőtti szakaszban volt, mondta Müller. A vírus megállításában mindenkinek megvan a maga szerepe, minimalizálni kell a személyes kapcsolatokat, és aki teheti, maradjon otthon, mert minden személyes kontakt veszélyt jelenthet. Azt is mondta, ne menjünk orvoshoz, ha nem muszáj, óvjuk az egészségügyi dolgozókat is. Az idősebbeket egyébként is kivonják a napi aktív munkából az egészségügyben, tapasztalataikra telefonon keresztül számítanak.

Ezután újra felhívta a figyelmet a helyes kézmosás pontjaira: benedvesítés, szappan, dörzsölés, öblítés, szárítás, majd hozzátette azt is újra, a maszkot egészséges embernek nem kötelező hordania.
Orbán: Magyarország határait a személyforgalom előtt lezárjuk
A miniszterelnök a parlamentben szólal fel.
Lakatos Tibor, az operatív törzs vezetője ezután a mai intézkedésekről beszélt:
- 15 óra után reggel 6 óráig a dolgozókon kívül nem tartózkodhat más a vendéglátó helyeken;
- zenés-táncos rendezvények tiltva lesznek; a vallási közösségek szertartása, polgári esküvők és temetések nem számítanak ide;
- a sporteseményeket nézők nélkül tartják meg;
- bezárnak a mozik, színházak, könyvtárak, különféle közösségi színterek;
- 15 óra után csak élelmiszerüzletek, drogériák, patikák, háztartási üzletek, benzinkutak, dohányboltok maradhatnak nyitva.
Ezek megszegése bírságot von maga után, 500 ezer forintos bírságot. A rendeletek betartását a hatóság fogja ellenőrizni.
Lakatos ezután hozzátette,
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyilvántartásba veszi az egészségügyi képzésben részt vevő, nappali tagozatosok adatait, akiket bevonhatnak majd az ellátásba, ha kell.
Már negyven magyar állampolgár nem tartotta be a hatósági házi karantén szabályait, mondta ezután.
Ezután azt is mondta, bár külföldről csak magyar állampolgárok jöhetnek be mostantól az országba, azok nem magyar állampolgár szüleit vagy házastársát is beengedik Magyarország területére.

Szólt arról is, hogy összedőlt ma a koronavirus.gov.hu tájékoztató oldal, vizsgálják, hogy valaki szándékosan meghekkelte-e, és ha igen, annak büntetőjogi következményei lesznek.
Elhangzott az is, hogy
- a laboratóriumok mintavétele megváltozik, az Nemzeti Népegészségügyi Központon kívül 7 másik labor is vizsgálni fogja a mintákat.
- Vidéki infektológiai osztályokon is ellátnak majd betegeket, ha nő a számuk.
Miért nem közölnek területi adatokat, a fertőzöttek nemét és életkorát? – kérdezte az Index, de erre nem érkezett semmilyen válasz az operatív törzstől. Később egy másik újságíró újra feltette a kérdést, mire azt válaszolták, tiszteletben tartják a betegek személyiségi jogait, nem lenne helyes Müller szerint, ha lekövethető lenne egy beteg az adatai alapján.
Müller szerint nincs ellentmondás abban, hogy Pintér Sándor belügyminisztert rögtön, tünetek nélkül megvizsgálták, az egészségügyi dolgozókat pedig nem: akkor készítenek tesztet, ha igazolt pozitív koronavírusossal érintkezett valaki szoros kontaktusban, így volt indokolt Pintér Sándornál elvégezni a tesztet, akinek egyébként negatív lett az első vizsgálata, mondta a tisztifőorvos. Aki pedig az egészségügyben igazolt koronavírusossal érintkezik, annak teljes védőfelszerelésben kell dolgoznia, tette hozzá Müller.
- A háziorvosok körülbelül egyharmada 65 év feletti lehet, akiket kivonnak az aktív munkából a vírus lecsengésének idejéig. Egyébként több dolgozó van karanténban, 4-5 helyen, saját intézményeikben, tízes nagyságrendben, de mindegyik tesztje negatív.
- Azért épül Kiskunhalason a 150 férőhelyes mobilkórház, mert viszonylag közel van Budapesthez, ahol jelenleg a legtöbb megbetegedés van, és megfelelő az infrastruktúra. Azt még nem tudják megmondani, hogy a jövőben szükség lesz-e hasonló kórházak felhúzására.
- Az Emmi rendelkezett arról, hogy a halasztható operációkat el kell tolni, ez kötelező az egészségügyben dolgozóknak, ezt a rendelkezést pedig Müller szerint megkapták az egészségügyi szolgáltatók.
- Igen, valóban kitoloncoltak további 13 iránit, mert Lakatos szerint megszegték a zárlat szabályait, agresszívak voltak az egészségügyi dolgozókkal, „félelemben tartották őket”, rongáltak. A kiutasítás mellett büntető eljárás is lesz ellenük.
- A 120 ezer maszk Hamburgból már úton van Magyarországra, a héten beérhet.
- Spanyolországból érkeztek ma utasok, de nem tesztelték őket, és házi karanténba sem kerülnek, mert Lakatos szerint a Spanyolországból érkezőkre ez még nem kötelező.
- Elsősorban a családnak kell gondoskodnia az idősekről, ha ők nem tudnak, akkor az önkormányzatoknak.
Az Index élő videóját az operatív törzs sajtótájékoztatójáról itt nézheti vissza.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06