Minden megyében van koronavírusos, a legtöbb Budapesten

terkep-cover.png
2020.04.01. 01:12

Nyilvánossá tették kedd éjszaka egy statikus térképen a koronavirus.gov.hu oldalon, hogy megyékre bontva hol mennyi igazolt koronavírus-fertőzött található. Magyarországon eddig semmilyen részletes adatot nem közöltek a járványról, csak a fertőzöttek állampolgárságáról számoltak be.

Kedden a kormányzati koronavírussal kapcsolatos oldalon előbb közzétették annak az akkor még 16 elhunytnak a nemét, korát és alapbetegségét, akik koronavírus-fertőzés miatt vesztették életüket Magyarországon. A hivatalos tájékoztatás szerint átláthatóbbá akarták tenni a koronavírussal kapcsolatos információkat, az elhunytak adatainak közlésével egyidejűleg – ami a TASZ szerint jogsértő volt – megígérték azt is, hogy a beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közölnek. 

Ez meg is történt. A két adatközlés komoly fordulatnak tekinthető, eddig ugyanis hazánkban nem árulták el a sajtótájékoztatókon, illetve hivatalos oldalakon sem, hogy a fertőzöttek aránya hogyan oszlik el az országban, mert azt eddig „szenzitív” adatnak mondták.

A közzétett térképről az derül ki, hogy 525 esetből

  • a legtöbb Budapesten van, itt található a fertőzöttek majdnem fele, 232 fő  (további 98 pedig Pest megyében).
  • Ezután Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megyékben van a legtöbb fertőzött, 25 és 26 fő.
  • A legkevesebb fertőzés, mindössze három, Heves megyében fordult elő.

Ha megnézzük az adatokat lakosságszám-arányosan (a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma szerint), abból is kitűnik, hogy mennyivel magasabb a koronavírus elterjedése Budapesten, mint az ország többi részén. A százezer lakosra jutó fertőzöttek száma a főváros mellett Pest, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyében haladja meg az 5-öt, Heves mellett Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében viszont az 1-et sem éri el.

  Lakosszám Fertőzöttek száma (2020. március 31.) Százezer lakosra jutó fertőzöttek száma
Budapest 1 752 286 215 12,27
Pest 1 278 874 89 6,96
Fejér 417 712 12 2,87
Komárom-Esztergom 299 207 12 4,01
Veszprém 341 317 10 2,93
Győr-Moson-Sopron 467 144 25 5,35
Vas 253 551 8 3,16
Zala 268 648 6 2,23
Baranya 360 704 20 5,54
Somogy 301 429 11 3,65
Tolna 217 463 7 3,22
Borsod-Abaúj-Zemplén 642 447 6 0,93
Heves 294 609 2 0,68
Nógrád 189 304 5 2,64
Hajdú-Bihar 527 989 8 1,52
Jász-Nagykun-Szolnok 370 007 4 1,08
Szabolcs-Szatmár-Bereg 552 964 24 4,34
Bács-Kiskun 503 825 8 1,59
Békés 334 264 3 0,90
Csongrád 399 012 17 4,26
Ország összesen 9 772 756 492 5,03

(Borítókép: koronavirus.gov.hu)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!