Neten árulta a lopott zsákmányt, na, mi lett a vége?

2020.04.05. 11:04

Szerény internetfelhasználói ismeretei buktattak le egy nagykovácsi tolvajt. A 45 éves T. Attila ugyanis azt tette, amit lopott áruval, amennyiben a tolvaj nem akar lebukni, semmiképp se tegyen:

eladásra kínálta „az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon” azt, amit korábban ő maga lopott el

- írta a Police.hu.

  • A dolog első látásra remek ötletnek tűnik, hiszen könnyen, gyorsan, sok potenciális vásárlót érhetünk el az ilyen oldalak segítségével.
  • Hátránya azonban, hogy így a lopott tárgyak eredeti gazdája is könnyen rátalálhat.

A digitális analfabetizmus veszélyét nem ismerő T. Attila esetében épp ez történt. A meglopott férfi felismerte a saját, korábban eltűnt szerszámgépeit, és értesítette a rendőröket, akik „a hirdető lakásán több tucat gyanús eredetű, feltehetően bűncselekményből származó szerszámot foglaltak le.”

T. Attila beismerte a terhére rótt bűncselekményt. „Elmondása szerint hosszabb ideje foglalatoskodott lopással, az ebből származó tárgyakat vették lajstromba a kutatáskor a budakeszi nyomozók” - szőtte tovább a történetet a Police.hu.

A szerszámokat egy konténerből lopta ki, ahová kétszer is visszatért: először egy véső-fúrógépet, második alkalommal több gépet – lézeres távolságmérőt, erővágót, elektromos szakadásvizsgáló műszert, fúrógépet – vitt el. Elrejtette egy közeli fánál, majd később kocsival visszament érte. Két szerszámot sikerült eladnia, egy sarokcsiszolót 25 ezerért, egy bontókalapácsot pedig 40 ezerért.

T. Attila ellen - szabadlábon hagyása mellett - lopás gyanújával indult eljárás.