Megoldódik a fekvőbetegek és koraszülöttek ellátása a Szent Margit Kórházban
frissítés: A Szent Margit kórház osztályvezető főorvosa, Prof. dr. Berényi Marianne az alábbi nyilvános Facebook-bejegyzéssel reagált a korábbi posztja fejleményeire.
Kedves Ismerősök és Ismeretlenek, akik előző posztomra reagáltak és vélemény mondtak, köszönöm együttérzésüket, gondolataikat. Vélemény dömpingjüknek hála a kórház vezetése talált megoldást és holnaptól a kórház területén (más épületben) csökkentett ágyszámmal DE folytathatjuk tevékenységünket! Hálás köszönet segítségükért, támogatásukért, mely nélkül ez nem sikerült volna
– írta a főorvos.
Barényi Marienne azt kifogásolta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) utasításba adta, hogy április 15-éig a kórházak közfinanszírozott ágykapacitásának minimum 60 százalékát kell elszabadítani.
Szomorúan, tehetetlenül és megdöbbenve vettem tudomásul, hogy az Emmi utasításának megfelelően az ország egyetlen Fejlődésneurológiai osztálya (III. progresszivitás szintű, országos ellátási kötelezettséggel) a holnapi naptól nem fogadhat fekvőbeteget. A kórház biztosított egy csökkentett kapacitású járóbeteg-ellátási lehetőséget, ahol az osztály dolgozói megpróbálják a lehetetlent. A minisztériumi utasítás veszélyezteti mindazon újszülöttek, koraszülöttek, fiatal csecsemők egészséges élethez való jogát, mely a korszerű, komplex kivizsgálás és az így felállított diagnózison alapuló korai, intenzív kezelés elmaradása eredményez
– írta kedden az 1001 orvos hálapénz nélkül csoportban a budapesti Szent Margit Kórház fejlődésneurológiai osztályának osztályvezető főorvosa, Prof. dr. Berényi Marianne. Kommentben azt írta egy kérdésre, hogy az intézkedést a kötelező kórháziágy-felszababadítással indokolták.
Egy minisztériumi utasítás szerint ugyanis április 15-ig fel kell szabadítani a kórházak közfinanszírozott ágykapacitásának minimum 60 százalékát. Az elmúlt napokban már több kórházból is érkeztek olyan hírek, hogy elkezdték hazaküldeni a betegeket.