Szondát kért az esti parlamenti vita közben a kormánypárti képviselőkre egy független képviselő
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A parlamentben kedden este zajlott a vitája annak a törvényjavaslatnak, ami megszüntetné a kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státuszát. A javaslatot az ellenzéki felszólalók élesen bírálták, de azt is kifogásolták eleve, hogy miért most, a veszélyhelyzet alatt kell egy ilyen fontos döntést átnyomni úgy, hogy éjjel vitáznak róla, és valódi egyeztetés a szereplőkkel pedig nem előzte meg a törvényjavaslat benyújtását. De volt egy képviselő, aki mást is kifogásolt ezen az éjszakai parlamenti vitán.
A parlamenti vita másnapján, szerdán a Jobbikból 2020 elején kilépett Bencsik János, jelenleg független országgyűlési képviselő Szondát a Parlamentbe! címmel adott ki közleményt. Ebben a következőt írja:
„Kedd éjszaka, miközben a kulturális dolgozók jogfosztásáról folyt vita az Országgyűlésben, a kormánypárti képviselők a Ház méltóságát sértő módon harsányan mulattak, heherésztek, röhögcséltek. Viselkedésük annyira zavaró volt, hogy a levezető elnöktől kénytelen voltam alkoholszondás vizsgálatot kérni, hogy kiderüljön: kik használják a bezárt kocsmák helyett tivornyázásra az Országházat.
A Parlament is egy munkahely, ahová ráadásul a magyar emberek a képviseletükre választottak meg bennünket. Ezért biztosítani kell azt, hogy csak felelős, döntéshozatalra képes, belátási képességük teljes birtokában lévő képviselők vehessenek részt a szavazásokban és a napirendi pontok tárgyalásában
Mivel erre jelenleg nincs létező gyakorlat, ezért arra kérem a rendbontásra rendkívül érzékeny Kövér László házelnököt, teremtse meg a feltételeit annak, hogy a jövőben ki lehessen zárni az ülésnapról a beszámíthatatlan képviselőket. Az országgyűlési képviselőkre ugyanazon előírások kell, hogy vonatkozzanak, mint a magyar dolgozók millióira.”
A politikus a Facebook-oldalára feltöltötte a videót arról, ahogy ezt ott szóban kéri:
Ebben azt mondja:
A napirend megtárgyalásakor a téma komolyságára való tekintettel és a parlament méltóságának a megőrzése érdekében van-e lehetőség arra, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy minden képviselőtársunk a teljes belátásának a képességének a teljében van, és van-e arra lehetőség, hogy akár szondáztatás útján, vagy máshogy kiszűrjük az ittas képviselőket. És ezáltal azoknak, akik nincsenek birtokában teljes ítélőképességüknek, azoknak megköszönjük a munkáját, és jó éjszakát kívánjunk. Vagy valamilyen más módon biztosítsuk azt, hogy a további vita az a ház méltóságának megfelelően folyjon.
Miközben erről beszélt, hallatszik némi morajlás is, néhányan bekiabálnak.
A parlamenti közvetítésből nem igazán derül ki, milyen kormánypárti képviselők lazulhattak annyira, de olyan nagyon sok lehetőség azért nincs, hiszen nagyon kevesen voltak a parlamentben a vitán. A jegyzőkönyv egyelőre nem került fel a parlament honlapjára, de az MTI-s közvetítésből kiderült, hogy többek között Farkas Sándor, L. Simon László és Zsigó Róbert fideszes, illetve Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselők voltak jelen a vitán, ők fel is szólaltak.
Telefonon kerestük meg a közleményt kiadó képviselőt, aki elmondta, főleg egy képviselő volt, aki feltűnően vidám volt, fejeket vágott, hangosan kurjongatott, bekiabálgatott, de nem szeretné megnevezni.
„De lehet, hogy a kormánypárti képviselők közül többen is magukra ismertek, mert az ügyrendi javaslatom közben L. Simon László és Farkas Sándor is közbekiabáltak”
– mondta Bencsik.
(Friss: L. Simon László este hétkor Facebookon reagált, a cikk alján közöljük a teljes posztot)
Bencsik szerint
attól függetlenül, hogy hangulatjavító szer hatása alatt álltak, vagy sem, felháborító, hogy miközben 19 ezer kulturális közalkalmazott jogfosztásáról tárgyal a parlament, több kormánypárti képviselő vígan röhögcséli és heherészi végig a vita nagy részét.
Azt ugyan nem tudjuk, ez a dolog eljut-e valami perféleséghez, de nem olyan régen született egy ítélet hasonló ügyben.
2013. november 6-án az ülésteremben készült videófelvételek tanúsága szerint a szocialista Józsa István felszólalása közben Pálffy István volt KDNP-s képviselő odament a szocialista politikushoz, megakasztva annak szónoklatát, kezet fogott vele, és elköszönt. Távoztában megállt Nyikos László és Szilágyi György jobbikos képviselők mellett, valamit magyarázott nekik, mire a két ellenzéki az ülést vezető Balczó Zoltán felé fordulva kézjelekkel adta az alelnök tudtára: a KDNP-s ivott.
Novák Előd akkori jobbikos (most Mi Hazánk) azt írta ki ezután közösségi oldalára, hogy a parlamentben „Piálffy István bűzlött az alkoholtól”, emellett „borszakértő mameluknak” nevezte, aki „bepiált”. Pálffy ezután indított személyiségi jogi pert Novák ellen, egymillió forint sérelemdíjat és elégtételt követelve. Első fokon megnyerte a pert, de másodfokon elbukta.
A Kúria szerint valakit részegnek mondani egy tényállítás, ezért nem volt mellőzhető az ittasság tényének bizonyítása. Ehhez azonban nem szükséges szonda vagy vérvétel, a legfőbb bírói fórum szerint egy ember spicces állapotáról „érzékszervekkel (látás, hallás, szaglás) is meg lehet győződni”. Valóságalappal bíró tényállítást tett Novák Előd tehát a Kúria szerint. A megjegyzés gúnyos volt, de nem minősült Pálffy emberi méltósága megsértésének.
Novák aztán az ítélettől megrészegülve kiélvezte a győzelem minden pillanatát, íme a sajtótájékoztatójának tömény összefoglalója:
Hosszabban ebben a cikkünkben írtunk egyébként a törvényjavaslatról: amellett, hogy könnyebb lesz kirúgni 20 ezer embert, politikai alapon is esély nyílhat a tisztogatásra, mondják a szakszervezetek arról, hogy a kulturális szférában dolgozók egyik napról a másikra elveszítik közalkalmazotti státuszukat. Fekete Péter államtitkár és a fideszes L. Simon László szerint viszont aki jól dolgozik, annak nincs félnivalója.
L. Simon László fideszes képviselő szerda este hétkor egy posztban reagált Bencsik közleményére.
Azt írta:
Furcsa, egyúttal felháborító nyilatkozatot adott ki a volt jobbikos országgyűlési képviselő, Bencsik János. Állítása szerint tegnap éjszaka kormánypárti képviselők ittasan vettek részt a parlamenti ülésen. Ezt határozottan visszautasítjuk. Magam is ott voltam a vita ezen szakaszában, s jóval éjfél után mentem haza vidékre az autópályán az autómmal a családomhoz, s ugyanezt tudom elmondani több más fideszes és kereszténydemokrata képviselőtársamról. A kedd reggel kilenckor kezdődött ülés az ellenzékiek obstrukciógyanús felszólaláscunamijának köszönhetően késő éjjel ért véget, s tény, hogy a közalkalmazotti státus átalakításáról szóló törvény vitájában egyes ellenzéki képviselők színvonaltalan és komolytalan felszólalásai közben – a parlamenti szokásoknak megfelelően – többen bekiabáltunk, sőt néha hangosan felnevettünk az elhangzott butaságokkal szembesülve. Az az igazság, hogy a vészhelyzet ellenére késő éjszaka is eleget tettünk a kötelességünknek, helyt álltunk a vitában, elviseltük az ellenzéki obstrukciót, és próbáltunk érdemi vitát folytatni azon ellenzéki képviselőtársaikkal (például Hiller István nal vagy Ungár Péter rel), akik valóban szakpolitikai hozzászólás elmondására törekedve igyekeztek megőrizni az Országgyűlés méltóságát. Éppen ezért – a kormánypárti képviselőtársaim nevében is – még egyszer visszautasítjuk azokat az alantas vádakat, amiket Bencsik János közleményében megfogalmazott. Jobb volna, ha Bencsik János hatásvadász nyilatkozatok kiadása helyett a színvonalas munkájával akarna kitűnni, s ha a saját, illetve a szövetségesei háza táján söprögetne.