Bűnügyi felügyeletet és távoltartást rendeltek el egy élettársát bántalmazó és fenyegető rendőrrel szemben

2020.04.24. 12:40

Bűnügyi felügyeletet és távoltartást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség egy.  élettársát bántalmazó és fenyegető rendőrrel szemben. A közlemény szerint a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt folytat nyomozást.

Április 14-én ugyanis a sértett szabolcsi lakóhelyén összeveszett rendőr törzsőrmester élettársával, aki bántalmazni kezdte, ennek során

a haját húzta és erősen megragadta a nyakát.

A sértett tanúvallomásában azt is elmondta, hogy az elkövető már 2019-ben is többször bántalmazta és arra is rá akarta venni, hogy vonja vissza feljelentését. Ennek érdekében többször felhívta telefonon a sértettet és szülei jelenlétében azzal fenyegette meg, hogy vérfürdőt rendez, ha az ellene indult büntetőeljárás miatt megszüntetik szolgálati jogviszonyát.

A rendőr azt is felajánlotta a sértettnek, hogy amennyiben a feljelentés visszavonása után hamis vád bűncselekménye miatt pénzbüntetésre ítélnék, azt majd ő kifizeti.

A sértett vallomására tekintettel a nyomozó ügyészség haladéktalanul előállította a rendőrt, őrizetét rendelte el, majd gyanúsítottként hallgatta ki. A rendőr tagadta a bűncselekmények elkövetését és panasszal élt az őrizet elrendelése valamint a gyanúsítás ellen.

A Debreceni Járásbíróság azonban ügyészi indítványnak megfelelően, 2020. április 23-án bűnügyi felügyeletet és a távoltartást rendelt el a rendőr törzsőrmesterrel szemben, azzal, hogy az előírt magatartási szabályok megtartását a rendőrség a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze. A kényszerintézkedés elrendeléséről szóló végzés ellen az ülésen – telekommunikációs eszköz útján – jelen lévő gyanúsított és védő fellebbezést jelentett be, írta a vádhatóság.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport