Vanda, Paula
-4 °C
3 °C

DK-s polgármester: Újbuda eddig 100 millió forintot költött védekezésre

2020.04.25. 11:40

A koronavírus-járvány kitörésének kezdete óta a kormány sorozatosan bizonyítja, hogy a propagandaszövegek gyártásán túl nem sok mindenhez ért. A DK szerint a kormány lépései semmire sem jelentenek valódi megoldást: az önkormányzatokra hárítják a felelősséget, a Fidesz-kormány által létrehozott 18/1998-as rendelet ellenére is, amely kimondja, hogy járványhelyzetben minden védekezéssel kapcsolatos eszköz beszerzése a kormányhivatalok felelőssége.

– állítja közleményében Dr. László Imre,  Újbuda polgármestere. László Imre szerint a kerületi önkormányzat eddig közel 100 millió forintot költött el védekezésre és válságkezelésre.

Gondoskodunk a háziorvosok maszkellátásáról, hetente teszteltetjük a kerület fenntartásában lévő idősotthon 119 lakóját, dolgozóit, és elkezdtük a háziorvosok, szakrendelőben dolgozók  szűrését is. Kértük továbbá, hogy adják ki azoknak az újbudai lakosoknak a nevét, címét, akiket hazaküldtek a kórházakból, hogy segíthessünk az ellátásukban. Eközben a Magyar Államkincstár a járványveszély kellős közepén tart utóellenőrzést az önkormányzatnál, olyan hiányosságok miatt, amik még a fideszes vezetés alatt történtek.

– írta közleményében a politikus.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány folyamatos terelése mögött semmilyen lényegi intézkedés nincs, "minden terhet és felelősséget igyekeznek áttolni az önkormányzatokra, akik semmiféle segítséget nem kapnak ahhoz, hogy megküzdjenek a mindennapok kihívásaival."