Bérgyilkost fogadott egy budapesti ügyvédnő

2020.05.10. 12:29

Valódi kis bűnügyi csemegét közölt honlapján a rendőrség, amiben van minden, mint egy C-kategóriás filmben:

  • egy ügyvédnő, aki bérgyilkost fogad;
  • a bérgyilkos, aki inkább "üzletelne", mint ölne;
  • és Guszti, aki az egész mestertervet kitalálta.

De bontsuk is ki ezt a kis sztorit alaposabban!

Egy 2017-ben még ügyvédként dolgozó nő annyira haragudott egyik rokonának a férjére, hogy úgy döntött: megöleti. Hogy miért haragudott rá ennyire, az a rendőrségi közleményből nem derül ki, de a célpontról azt lehet tudni, hogy egy "zűrös válás közepén" volt.

Az ügyvédnő egy ügyfelén keresztül ismerte meg D. Márkót, a bérgyilkost, akit persze valójában nem D. Márkónak, hanem Sz. Zsoltnak hívtak, de ez a sztori szempontjából lényegtelen. Ennél lényegesebb, hogy a kamu Márkó a nő tudta nélkül rögzítette az ajánlatot, ami úgy szólt: ha megöli a férfit, akkor kap 70 ezer eurót.

Ezután "Márkó" 2017 június 30-án felvette a kapcsolatot a célponttal és elárulta neki, mire kapott megbízást. Azt is mondta, hogy 3500 euróért cserébe odaadja neki a megbízást bizonyító hangfelvételt. Megállapodtak, hogy a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére teszi majd a célpont (aki oda is tette a pénzt), de a felvételt nem kapta meg. Nem csoda, ha a csalódott vevő ezután besétált a rendőrségre és feljelentést tett.

A rendőrök nyomozni kezdtek és kiderült, hogy "Márkónak" bűntársai is vannak: az 50 éves K. Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert. Az "akciót" K. Gusztáv irányította, ő agyalta ki az egészet és a 3500 eurót is ő (valamint "Márkó" és G. Róbert) vitte el az épület tetejérőél.

De úgy tűnik, Guszti - elég egyszerű, a magyar alvilágban szokásos, lehúzásra épülő - mesterterve nem igazán vált be, mert a  Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vizsgálói a 47 éves ügyvédnőt emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt, míg társait csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

"A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának  munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére" - így zárul a tökéletes rendőrnyelven megírt közlemény.

Frissítés: A Budapesti Ügyvédi Kamara cikkünk megjelenése után jelezte, hogy az ügyvédnő  „ 2018 végétől az ügyvédi tevékenység folytatására nem jogosult.”