Szijjártó csalódott és aggódik, amiért álhíreket terjesztenek az északi külügyminiszterek
További Belföld cikkek
-
A Fidesz-alapító rutinos külpolitikus is megszólalt Trump és Zelenszkij botrányba fulladt találkozójáról
- Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre
- Pizsamapartit rendezett a diákoknak, majd ott szexuálisan zaklatta áldozatát a zalaegerszegi pedagógus
- Elárulta Polt Péter, hogy vizsgálják-e Rogán Antal tevékenységeit
- Tartálykocsi balesete miatt lezárták a 75-ös főutat
Szijjártó Péter hétfőre berendelte a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az öt észak-európai ország (Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország) budapesti nagykövetét, mert szerinte külügyminisztereik álhírt terjesztettek, nem mondtak igazat, amikor levélben biztosították támogatásukról az Európa Tanács (ET) magyar koronavírus-törvény miatt aggódó főtitkárát.
Szijjártó diplomáciai háborúba kezdett Észak-Európával, hétfőre behívatott öt nagykövetet
Támogatásukról biztosították az Európa Tanács vezetőjét, ami a magyar külügyér szerint egyenlő a nemzetközi liberális erők álhírterjesztésével.
A magyar egy több mint ezer éves nemzet, mely nem kér a szánalmasan képmutató gyámkodásból.
– írta a miniszter. Most az adott országok külügyminisztereit is megkereste levélben, utóbbi levélben azt írja, hogy
az európai család egyes országairól szóló álhírek terjesztése csak megoszláshoz vezet és aláássa ezen multilaterális intézmények működését.
Szijjártó aggodalmát és csalódottságát fejezi ki, amiért a miniszterek levelükben "konkrétan hivatkoznak Magyarországra és azokra az intézkedésekre, amelyeket a kormány a koronavírus-járvány leküzdése érdekében hozott." Továbbá sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a magyar koronavírus-törvény szükségességével és arányosságával kapcsolatos biztosítékok, amelyeket különböző fórumokon adtak, nem oszlatták el aggodalmaikat, és a Magyarország ellen intézett "megalapozatlan, politikailag motivált támadásaik" nem szűntek meg.
Levél a dán, a finn, az izlandi, a norvég és a svéd külügyminiszternek.
Gepostet von Szijjártó Péter am Montag, 11. Mai 2020
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ez a törvény valójában bővíti az Országgyűlés magyar kormánnyal szembeni előjogait. Nem tartalmaz semmilyen az Országgyűlés tevékenységére vonatkozó korlátozást, továbbra is felügyeletet és kontrollt gyakorol. Továbbá a törvény lehetőséget ad az Országgyűlésnek arra, hogy a felhatalmazást bármikor visszavonja - tette hozzá. "A kormány csak abban az esetben foganatosíthat különleges intézkedéseket, ha azok a járvány alakulásának fényében szükségesek és arányosak az állampolgárok életének, egészségének, biztonságának megvédése és a gazdasági stabilitás érdekében" – szögezte le.
Hogyan volt erre idejük?
A kormány a világjárvány idején is szédületes tempóban pörgeti a koronavírushoz nem kapcsolódó, de saját politikai érdekeit szolgáló témákat. Öveket becsatolni!
Az Országgyűlés továbbra is ülésezik, és minden intézmény és hatóság folytatja a munkáját – olvasható a levélben. A kormány az utóbbi időben előszeretettel szajkózza, hogy ülésezik a parlament, ugyanis a CNN riportere egy interjúban azt hitte, hogy nem, azóta minden a veszélyhelyezeti intézkedésekkel kapcsolatos kérdést igyekeznek összemosni ezzel.
A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény értelmében hozott intézkedések csak a veszélyhelyzeti állapot megszűnéséig maradnak érvényben. Az Európai Tanács lényege a nyílt párbeszéd és az együttműködés
- fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy továbbra is készen áll bármilyen felmerülő aggály személyes megvitatására. Szijjártó szerint a magyar emberek kellően érettek ahhoz, hogy megfelelő döntéseket hozzanak saját országuk jövőjéről, s azt kérte, ne vonják kétségbe ezen képességüket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere
Arra kérte a lakosságot, hogy közösségi közlekedéssel utazzanak.
február 24., 15:08
- Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten
Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.
február 24., 16:01
- Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma
A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.
február 24., 16:21
- Belföld
Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen
Gulyás Gergely szerint nem listázzák a tüntetésen részt vevőket.
február 24., 16:02
- Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl
Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.
február 24., 14:53
- Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert
Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.
február 24., 15:24
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
4 órája
- Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország
A váltásra két módon van lehetőség.
február 24., 15:38
- Belföld
Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán
Figyelmen kívül hagyták a sebességkorlátozást jelző táblát.
február 24., 16:32
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
5 órája
- Belföld
Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre
Nem szeretné azt látni Magyarországon, amit Lengyelországban is.
29 perce
- Belföld
Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc
A pártelnök azt is elárulta, hogy miért kellett kórházba vonulnia.
február 24., 16:34
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
6 órája
- Mindeközben
Mindenki imádja a havasi nyulat, amelyik vicces pofákat vágva bújik elő az odújából
8 órája
- Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
2 órája
- Mindeközben
Tóth Vera a szórakoztatóiparról: Nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában
tegnap, 20:00
- Címlapon
Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump
A miniszterelnök és az amerikai elnök régóta jó viszonyt ápol egymással.
1 órája
- Belföld
Új képviselője van a Fidesznek, már le is tette az esküt
Sűrű nap a parlamentben.
február 24., 16:33
- Belföld
Orbán Viktor nyitotta a parlamentet, bejelentések, kiabálás és óriási vita lett belőle
február 24., 12:56
- Belföld
A Ripost belső fotókon mutatja be Ruszin-Szendi Romulusz 928 milliós luxusvilláját
Fényjátékkal ellátott hálószobát is találtak.
február 24., 14:33
- Belföld
Harminc év után szabadulhat az albertirsai családirtó
Hiába volt távolságtartási végzés, N. Arnold vascsővel verte agyon a feleségét.
február 24., 16:44
- Belföld
Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz
Jelentős személyi döntések is várhatók.
február 24., 06:53
- Belföld
Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére
Éhgyomorra lépett pódiumra a miniszterelnök a Várkert Bazárban.
február 24., 07:32
- Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”
Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.
február 24., 12:13
- Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
2 órája
- Belföld
Halálos baleset történt Dunaharasztinál
A tragédia miatt kialakult torlódás az M0-s autóútra is felért.
február 24., 09:34
- Mindeközben
Kiderült, miért nincsen egyetlen ablak sem a félelmetes, 29 emeletes felhőkarcolón
tegnap, 18:25
- Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
3 órája
- Mindeközben
PSG Ogli reagált a Trump-Zelenszkij-találkozóra: Trump egyértelműen be akarja fejezni azt a háborút, amit Joe Biden elkezdett
tegnap, 15:22
- Címlapon
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
42 perce
- Belföld
Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés
A nyugdíjasoknak hatékonyabban is lehetne segíteni, véli egy szakmai szervezet.
február 24., 08:04
- Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény
Ez több mint kétmillió embert érint.
február 24., 09:51
- Belföld
Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megerősítette a hírt.
február 24., 09:27
- Belföld
Három vonat is gázolt a reggeli órákban, jelentős késésekkel kell számolni a Keletiben és a balatoni vonalakon
Jobb, ha felkészülnek a késésekre.
február 24., 07:13