Brutális videókon verik és bántalmazzák egymást magyar tinédzserek
Durva, brutális videókat gyűjt Magyarországról egy oldal az Instagramon, amelynek már csaknem 22 ezer követője van. Az RTL Klub Híradója szerint az oldal kezelője vagy kezelői arra buzdítják a fiatalokat, hogy
küldjenek saját, hasonlóan erőszakos tartalmú videókat, amelyeket megoszthatnak.
A jogi felelősséget két rossz magyarsággal megfogalmazott mondattal próbálják elhárítani maguktól, az egyikben azt mondják, „semmilyen hátsó szándékunk nincs a videókkal”, a másikban pedig azt, „a videókat nekünk küldik, ezáltal nem a mi gondunk a jogi sértés”.
A tartalom lehangoló és brutális, többnyire tinédzserek, kiskamaszok verekednek a felvételeken, vagy bántalmazzák egymást, az egyik videón egy fiúval levetetik a szemüvegét, mielőtt arcon ütik, egy másikon mintha egy egész lakótelep ifjúsága gyűlt volna össze, hogy végignézze két fiatal verekedését.
Ráadásul nem is egy oldalról van szó, hanem hat hasonló néven futó projekt létezik, illetve létezett korábban az Instagramon (bár ezek egy része már e pillanatban sem elérhető), és az általunk is látott kisebb oldalakon szintén összegyűlt egyenként több mint 9 ezer, illetve 4600 követő. Az egyik ilyen oldalon, ami jelenleg nincs privátra állítva, hat videó található, a már említett lakótelepi mellett például olyan is, ahol egy fiatal lányt kibékülés ígéretével két ismerős lányt odacsalogat, majd az egyik kézfogás közben hasba rúgja az áldozatot.
Az RTL által megkérdezett kiberbiztonsági szakértő szerint egy sor bűncselekményt követnek el azok, akik a videókban szerepelnek, felveszik a felvételeket, vagy megosztják azokat:
Ránézésre garázdaság, könnyű testi sértés, vannak adatvédelmi problémák, képmással való visszaélés. Azok, akik a bántalmazást végrehajtották, gyakorlatilag dokumentálták a bűncselekmény elkövetését fiatalkorúakkal, illetve kiskorúakkal szemben, ami minősítő tényező
– nyilatkozta Krasznay Csaba.
Az RTL megkérdezte a rendőrséget is, akik azt írták, már vizsgálják a videókat, az Instagram pedig egy bejelentésre válaszul úgy reagált, hogy a járvány miatt most kevesebb emberük van az erőszakos tartalmak szűrésére, ezért nem tudják az összes bejelentést egyforma prioritással kezelni.
Az RTL Klub riportja a témában itt nézhető meg:
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.