Karácsony: Ez a szószegés költségvetési terve
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A kormány a járványt és a járvány nyomán kialakult válságot arra használja, hogy az önkormányzati szektort tönkretegye, jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján, amit abból az alkalomból tartott, hogy megismerte a kormányzat költségvetési tervét.
Karácsony közölte, hogy a főváros 4,5 milliárd forintot költött a járvány elleni védekezésre, idén 20 milliárd forint lesz a tömegközlekedés bevételkiesése, és majd csak ősszel derül ki, mennyivel lesz kevesebb a tervezettnél az iparűzésiadó-bevétel, a magyar kormány pedig ahelyett, hogy segítene az önkormányzatokon az osztrák vagy más nyugati kormányokhoz hasonlóan, megadóztatja őket.
A fővárost jelentősen sújtja a gépjárműadó átcsoportosítása, de most vették észre, hogy a költségvetés tervezete szerint majdnem megnégyszerezték a Budapest által befizetendő szolidaritási adót. Konkrétan az eddigi 10 milliárd forint helyett 36 milliárd forintot kell fizetni.
Karácsony közölte: tudják, hogy vannak a kormányzatnak is költségei, a központi költségvetés bevételei is csökkennek, de azt, hogy ezeket a kieséseket az önkormányzatokon akarják visszahozni, antidemokratikus politikai lépésnek értékeli, ami megnehezíti a válságból való kilábalást.
A főpolgármester hozzátette: mindent megtesznek, hogy a központi költségvetés ne legyen így elfogadva, mert ez a szószegés költségvetési terve. Az ígért előzetes egyeztetés ugyanis nem valósult meg. Karácsony elmondta, hogy arra is volt ígéret, hogy összehívják az önkormányzati szövetségeket a járvány miatti kiesések kompenzálása végett, de ezt sem látni egyelőre.
Ezért a főpolgármester közös kiállást kezdeményez a többi önkormányzattal közösen a költségvetési terv ellen.
Frissítés: reagált a kormány
Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára kedd este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában reagált a főpolgármester állításaira. Banai elismerte, hogy valóban nő a főváros által fizetendő szolidaritási hozzájárulás összege. Szerinte azonban a főváros egy jó anyagi helyzetben lévő önkormányzat, iparűzésiadó-bevétele tavaly közel 164 milliárd forintot tett ki.
Az államtitkár szerint a fővárosnak más önkormányzatokhoz hasonlóan hozzá kell járulnia az államháztartás kiadásaihoz. A szolidaritási hozzájárulás összegét az önkormányzatok adóerő-képessége, anyagi helyzete alapján egy képlet határozza meg, és mindenkinek egységes szabályok szerint kell fizetnie. Egy kivétel van, a főváros, amelynek csak a képletből adódó befizetés 85 százalékát kell teljesítenie, miközben a fővárosi önkormányzat adóerő-képessége nagyjából háromszorosa egy átlagos magyar településének – mondta.
A főpolgármester azt sem említette, hogy nemcsak a szolidaritási hozzájárulás emelkedik, hanem a kötelező önkormányzati feladatokra a központi költségvetésből nyújtott támogatás is nő 7 milliárd forinttal. Megjegyezte, jövőre gazdasági növekedéssel kalkulálnak, tehát több bevétele lesz az önkormányzatnak a helyi iparűzési adóból, mint idén.