Kettős tüdőátültetés mentette meg egy 18 éves koronavírusos beteg életét
Sikeres kettős tüdőátültetéssel mentették meg egy 18 éves fiú életét, akinek tüdejét szinte elpusztította az új koronavírus – jelentette be a milánói Policlinico Kórház.
Az MTI híre szerint a beteg, aki a járvány kezdete előtt két héttel ünnepelte a 18. születésnapját, és akit 58 napon át gépekkel tartottak életben, most már „teljesen magánál van, együttműködik és folyik a rehabilitációja" – közölték orvosai csütörtökön.
A beteg teljesen egészséges volt az előtt, hogy március elején megfertőződött a koronavírussal, csakhogy a koronavírus „helyrehozhatatlan károkat okozott a tüdőn" – írták közleményükben. „Kapcsolatba léptünk Csen Csin-ju kínai professzorral, akit személyesen ismerünk, és akivel megvitattuk az esetet, mivel ő már előttünk találkozott ilyen problémával" – mondta Mario Nosotti professzor, a kórház mellkasműtéti és tüdőtranszplantációs osztályának az igazgatója.
A kórház közölte, hogy a bécsi Orvostudományi Egyetem és az AKH kórház orvosai is végrehajtottak hasonló műtétet, a koronavírus által súlyos tüdőkárosodott 45 éves beteg életét mentették meg így a múlt hónapban.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást,
hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk!
Kattints ide!