Kristóf, Jakab
18 °C
34 °C

16 évvel ezelőtt majdnem megölt egy férfit, most vádat emeltek ellene

2020.06.17. 10:05

Tavaly augusztusban, Németországban fogták el azt a román férfit, aki 2004 áprilisában mellkason szúrt egy másik férfit Budapest X. kerületében, amikor az egy nő védelmére kelt. A 42 éves férfi ellen most emelt vádat a Fővárosi Főügyészség emberölés kísérlete miatt, és indítványozták, hogy a bíróság ítélje letöltendő fegyházbüntetésre, és végleges hatállyal utasítsa ki az országból – írja közleményében az ügyészség.

Az iratok szerint a férfi 2004. április 15-én az esti órákban egy másik férfit keresve bement egy Gyalog utcai lakásba a X. kerületben. A lakásban tartózkodók azt mondták, hogy a keresett férfi nincs ott, azonban ő ennek ellenére elkezdte átkutatni a lakást. Közben rányitotta az ajtót egy átöltöző nőre, aki kiküldte a szobából, a férfi azonban erre megrúgta. Ekkor a nő védelmére kelt egy másik férfi, akit azonban a belépő férfi megvágott és szívtájékon szúrt egy késsel. A további támadást végül az eredetileg vele együtt a helyszínre érkező ismerőse akadályozta meg, aki nyugtatta és a helyszínről elhívta a késelőt.

Az életveszélyes sérülést szenvedett, megkéselt férfi életét a szakszerű mentős és orvosi ellátás mentette meg. A támadó ezután külföldre ment, azonban büntethetősége nem évült el. Jelenleg letartóztatásban van.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport