Ellák
11 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Le kellett zárni a 12-es főutat Zebegénynél, mert annyi hordalék zúdult rá a vihar után

2020.06.18. 07:41

Lezárták a 12-es főutat a 18-as kilométernél, Zebegény határában, mert a korábbi zivatarok miatt jelentős mennyiségű hordalék került a burkolatra, közölte az Útinform csütörtök reggel a honlapján. A lezárás a főút melletti kerékpárutat is érinti.

A 3,5 tonna alatti járművek Márianosztra felé, a 3,5 tonna feletti járművek csak nagy kerülővel, a 2-es főúton át Hont irányába kerülhetnek.

A reggeli erős forgalomban torlódásokra kell készülni a terelőutakon és azok környezetében, áll a közleményben, amely ugyanakkor arra nem tér ki, hogy a közelben több közlekedési akadály is lehet, sőt előfordulhat, hogy a tömegközlekedés sem a legbiztosabb választás, hiszen még szerdán olyan mennyiségű sár és víz zúdult mindkét vágányra az eső miatt Nagymaros és Szob között, hogy pótlóbuszokat kellett beállítani a vonatok helyett. Ráadásul este újabb kő- és sárlavina árasztotta el a vágányokat is, ekkor torlaszolta el a hordalék a főutat is. 

A pótlóbuszok Szob és Nagymaros között – Zebegény érintése nélkül – kerülőúton, hosszabb menetidővel közlekednek. Zebegényre Szobról külön térnek be és mennek vissza Szob, majd Nagymaros felé.

Sárlavina a 12-es útnál