Tolató szemétszállító gázolt halálra egy nőt Győrben
Halálos közlekedési baleset történt Győrben az Eörsi Péter utcában pénteken reggel 8 óra körül, írja honlapján a rendőrség. A rendelkezésre álló adatok szerint egy tolatást végző szemétszállító jármű – eddig tisztázatlan körülmények között – elütött egy gyalogost. A baleset során az elgázolt nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A GYHG Nonprofit Kft. hulladékszállító járműve – a közszolgálati tevékenység végzése során – Győrben az Eörsi Péter utcában 2020. június 19-én a reggeli órákban sajnálatos módon elütött egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette. A GYHG Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként megdöbbenéssel fogadtam a hírt, és elsőként együttérzésemet és részvétemet fejezem ki az elhunyt személy hozzátartozóinak. A baleset körülményeiről és az azzal kapcsolatos személyi felelősség kérdéséről a belső, és a rendőrségi vizsgálat lezárulása után tudok nyilatkozni. Saját hatáskörömben a munkajogi felelősség kivizsgálását megkezdtem.
– közölte egy sajtónyilatkozatban az Index megkeresésére a szemétszállításban illetékes GYHG Nonprofit Kft. ügyvezetője, Koronika Tamás.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.