Elkapták, beismerő vallomást is tett a füzesabonyi gyilkos
Azonosították, és még csütörtök este elfogták a rendőrök a füzesabonyi gyilkosság feltételezett elkövetőjét Budapest X. kerületében. A bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható Sz. Gergőt, akit átadtak a Heves megyei nyomozóknak.
A 19 éves férfit őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki, ennek során részletes beismerő vallomást tett
– közölte honlapján a rendőrség. A fiatal ellen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, továbbá előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy emberölés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség A füzesabonyi haláleset ügyében. A rendőrség tájékoztatása szerint szerda reggel füzesabonyi otthonában holtan találtak egy 26 éves férfit, aki a helyszíni szemle adatai alapján gyilkosság áldozata lett.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.