Hermina
15 °C
27 °C

Elismerést kapott a miskolci buszsofőr, aki megállított egy rablótámadást

2020.06.22. 16:20

Rendőrségi elismerést kapott a miskolci buszsofőr, aki június elején munka közben megakadályozta, hogy kiraboljanak egy idős nőt, írja a Police.hu.

Az elismerést hétfő reggel adták át Kiss Károly Zsoltnak, aki amikor a buszról meglátta, hogy egy 27 éves férfi a nő táskáját rángatja, félreállt a busszal és elkergette a támadót.

A buszból már láttam, hogy a fiatal kirabolni készült az idős nőt. Hiába dudáltam, nem érdekelte, lökdöste a nénit” –  mondta  a Blikknek Kiss, aki a busszal gyorsan keresztbe állt az úttesten, majd kipattant a fülkéből. „Tudtam, hogy a fedélzeti kamera rögzíti a történteket, többek között ezért is álltam meg így, hogy látszódjanak a felvételek. Odarohantam és nagy lendülettel odébb taszajtottam a fiút, akkor már észrevette, hogy itt nem fog sikerülni a rablás.” A rabló végül elmenekült, a sofőr ezután felsegítette a buszra az áldozatot.

Kis korábban, még 2004-ben Irakban szolgált, nem számított rá, hogy a miskolci tömegközlekedésben dolgozva - ahol egyébként súlyos  sofőrhiány van  - érhetik izgalmas pillanatok, nyilatkozta a támadás után.

Az esetről készült videó felkerült az internetre, és a rendőrség is aznap értesült a rablási kísérletről. Még aznap beazonosították a férfit és őrizetbe vették. A Miskolci Rendőrkapitányság az őrizetbe vett férfivel szemben előterjesztést tett letartóztatásnak ügyészi indítványozására.