A takarítónő szólt, hogy valaki zsákszámra darálja az iratokat

33639101 66df3e077b19475994f5489e6d2142c9 o
2020.06.27. 11:57 Módosítva: 2020.06.27. 12:06

Balatonszepezd az a település, ahol a tavaly őszi választásokon senki nem indult el polgármester-jelöltként, de aztán az emiatt kiírt decemberi időközin már 14-en bejelentkeztek a polgármesteri címért. Erről már akkor is azt írtuk, hogy már-már paródiába illő, pedig úgy néz ki, a történet tovább bonyolódik és megint időközi választás lesz Balatonszepezden.

Kapcsolódó
Kamugyógyító, vezérigazgató és bukott polgármester is rástartolt Szepezdre

Kamugyógyító, vezérigazgató és bukott polgármester is rástartolt Szepezdre

Októberben még senki nem indult, ma már egymás lábát tapossák a polgármesterjelöltek Balatonszepezden, hogy december 8-ától ők irányítsák a települést. Összesen 14-en vannak, helyiek és szerencselovagok egyaránt. Például Szikszó expolgármestere.

Az Indexet most a decemberben megválasztott független polgármester, Bocskov Petrov Jordán arról tájékoztatta, hogy a balatonszepezdi önkormányzati képviselők mind benyújtották a lemondásukat. Ez az jelenti, hogy a következő önkormányzati ülésen fel fogja magát oszlatni a testület és ismét időközi választás lesz. Bár Bocskov nem mondott le, a feloszlatás miatt ő is "megy a levesbe" - mondta. 

Vagyis a Balatonszepezdieknek hamarosan újból IDŐKÖZIN kell polgármestert választaniuk.

Kukában talált iratmaradványok

Bocskov szerint a képviselők megpuccsolták őt, és ez a történet hónapokkal korábbra nyúlik vissza. Arról beszélt, hogy még február-március környékén, amikor nem volt bent a hivatalban, a takarítónő jelezte neki, hogy iratokat semmisít meg valaki, nem is keveset, hanem rögtön öt zsáknyit. Bocskov így emlékszik erre: 

A kukában találtam három zsák megsemmisített iratot abból az ötből, melyeket a takarító jelzett. Amikor ezzel szembesültem, a zsákokat azonnal betettem az

autómba, és felhívtam a jegyzőt, hogy megkérdezzem, tud-e iratmegsemmisítésről, adott-e ki utasítást ilyesmire. Ő egyértelműen nemmel válaszolt. Ezután egy büntetőjogász javaslatára még aznap feljelentést tettem

- mondja Balatonszepezd polgármestere. Hogy mi volt a megsemmisített dokumentumokon, azt mondja, a mai napig nem tudja.

Bocskov annyit tudott megállapítani, hogy fekete-fehér szöveg lehettek a ledarált papírokon, a hivatal dolgozói neki azt mondták, csak szóróanyagokról volt szó. Azzal mindenesetre, hogy a polgármester a rendőrséghez fordult, nem mindenki értett egyet később a képviselő-testület tagjai közül, illetve Zánkai Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó települések polgármesterei is sérelmezték azt Bocskov szerint.

Közös hivatali feszültségek

Bocskov Petrov Jordán
Bocskov Petrov Jordán
Fotó: balatonszepezd.hu

A történet megértéséhez nem árt tudni, hogy az alig 400 fős Balatonszepezd a Zánkai Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó 8 település egyike. Ezeknek a településeknek közös a jegyzőjük, a közös hivatal fenntartását együtt finanszírozzák, illetve osztoznak az állam által fizetett hivatali dolgozók egy részén is.

A jelenlegi polgármester, aki állítása szerint azon dolgozik, hogy Szepezdet minél inkább függetleníteni tudja Zánkától, azt mondja, már korábban sem volt jó viszony a közös önkormányzati hivatallal, nem véletlenül kerestek együttműködési lehetőséget másfelé is. Az iratmegsemmisítés miatt aztán összekülönböztek a hivatallal, ahogy a polgármester fogalmazott:

Ez a feljelentés betette nekik a kaput.

Az iratmegsemmisítés ügyében a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint közokirattal való visszaélés gyanúja miatt indult ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon. Azonban bűncselekmény hiányában a Balatonfüredi Rendőrkapitányság április 1-jén megszüntette a nyomozást.

Erről beszéltek többen is szerdán, a közös hivatal június 24-ei ülésén:

Véleményem szerint a hatáskörödet túllépve tettél rendőrségi bejelentést iratmegsemmisítés ügyében. Erre csak azt a mondást tudom mondani, hogy a jó hírt csiga viszi, a rossz hírt meg repülő. Tehát kvázi olyan rohadt jó híre, respektje a hivatalnak, hogy ti ott ártatlan dolgozókat húzkodtatok meg, sajnos nincsen

- mondta a szintén a közös hivatal alá tartozó Balatoncsicsó polgármestere, Schumacher József ekkor.

Ez volt az az ülés is, ahol a testületnek meg kellett szavaznia a Zánkai Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti és működési szabályzatát és a költségvetését is. Előbbit Bocskov azért ellenezte, mert szerinte ez a szepezdi polgármesteri hivatal (pontosabban a közös önkormányzati hivatal helyi kirendeltségének) a kivéreztetését jelenti. Az utóbbival azért nem értett egyet a szepezdi polgármester, mert szerinte aránytalanul terheli az általa vezetett falut a többi településhez képest.

Jön az újabb időközi

A mai napon szavazást tartott a közös önkormányzati hivatal Zánkán, hogy korlátozza a szepezdi hivatal nyitvatartását, és egy kivételével az összes jelenleg Szepezden dolgozó hivatali munkatárs áthelyezésre kerüljön Zánkára. Az előterjesztést én természetesen nem szavaztam meg, hiszen a kampány során is megígértem, hogy mindent megteszek, hogy csökkenjen a függés Zánkától

- jelentette be a szavazás eredményét Bocskov a saját Facebook-oldalán, szerinte ezzel súlyosan sérül az önkormányzatisághoz való jog. A polgármester az Indexnek azt mondta: a dolgozók áthelyezésével a dokumentáció is átkerült Zánkára, már a pénzügyi és az adóügyi dokumentáció is ott van.

Ezzel pedig csökkent a rálátása a folyamatokra, állítja a polgármester, aki saját magát a transzparencia hívének nevezi.

Azután, hogy a balatonszepezdi képviselők a település polgármesterével ellentétben megszavazták a közös hivatal előterjesztéseit, és ezért Bocskov nyilvánosan kritizálta őket, mind a négy képviselő lemondott. Ezt Bocskov "örömmel vette":

Aki nem a saját települése érdekeit képviseli az ne legyen önkormányzati képviselő!

- kommentálta a hírt a Facebookon.

Pedig a képviselők lemondása miatt az alig több mint fél éve hivatalban lévő polgármesternek is újra meg kell méretnie magát, ha továbbra is polgármester akar lenni. Legutóbb 14 jelölt közül került a település élére, és azt mondja, az ismételt időközin újra indulni fog a polgármesteri pozícióért. 

A történtekről szerettük volna megkérdezni a közös önkormányzati hivatali jegyzőt, dr. Rozgonyi Viktóriát is, ő az írásban feltett kérdéseinkre a cikkünk megjelenéséig nem válaszolt. A balatonszepezdi képviselő-testület tagjai közül Bíró Imrét telefonon elértük, de nem kívánt nyilatkozni.

Borítókép: Balatonszepezd - Fotó: Udvarházi Irén / balatonszepezd.hu

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.

57 perce

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

1 órája

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

53 perce