A dunakanyari körjáratához kapcsolódva két új hajójáratot indít péntektől
- Esztergom és Zebegény között,
- illetve a Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád vonalon
a Mahart PassNave Kft., írja az MTI. A dömösi kikötőben hétfőn tartott sajtótájékoztatón a kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra elmondta, a rövidebb útvonalon naponta kétszer, a hosszabb járaton naponta egyszer indulnak hajók.
A jegyár mindkét útvonalon 500 forint lesz, és az utazás megszakítható, ez lehetőséget nyújt a Dunakanyar felfedezésére.
A cég ügyvezetője elmondta, hogy a dunakanyari körjárat népszerűségét mutatja, hogy a hétvégén négyezer utast szállítottak és a társaság készül a harmadik hajó üzembe állítására az útvonalon, számítva a Felvidékről érkező turistákra.
![Átkelőhajó a Dunán a dömösi kikötőnél 2018. április 5-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3385/33856/338569/33856999_d5dd02198fe34b4f029e5af44a377568_wm.jpg)
A körjáratról azután döntött a társaság, hogy rövid idő alatt népszerű lett a Nagymaros és Zebegény közötti vonatpótló hajójárat, amelyet azért indítottak, mert június közepén kő- és sárlavina öntötte el a vasúti síneket és a közutat.
A Hop on - Hop off körjárattal, amely július 3-án indult el, a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád vonalon lehet hajózni napijegy váltásával, azaz az utat meg lehet szakítani.