Szombatra az egész országra első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki

D  VG20200721023
2020.07.24. 05:52 Módosítva: 2020.07.24. 15:18

Az ország nagy részén napos idővel indul a péntek reggel, később azonban nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és elromlik az idő. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint délelőtt és kora délután még csak helyenként lehet zápor, zivatar, késő délutántól azonban elromlik az idő, és főként a Dunántúlon lehet nagyobb esőkre számítani.

Több dunántúli megyében is másodfokú figyelmeztetést adtak ki vihar és felhőszakadás miatt.

Rövid idő alatt 40-50 mm, míg nyugaton akár 50 mm-nél is több csapadék hullhat, és viharos széllökésekre (60-80 km/h), jégesőre (1 cm körül) is számítani lehet. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű, késő estére 17 és 22 fok közé hűlhet le a levegő. 

Frissítés: Az ország nyugati felében több megyében másodfokú riasztásokat adott ki felhőszakadás, illetve zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyére, míg felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. Emellett elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarveszély miatt Budapesten, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Veszprém megyében, továbbá felhőszakadás veszélye miatt Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében. eleinte a nyugati és az északi megyékben alakulhat ki helyenként zivatar.

A késő délutáni, esti óráktól nyugat, délnyugat felől egy zivataros zóna érkezése várható, hatására a Tiszántúlt leszámítva egyre többfelé számíthatunk zivatarra, délnyugaton heves kísérőjelenségekkel. Szombat reggelre a keleti megyék nagy részére is átterjed a zivatartevékenység.

A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás (lokálisan akár 50-70 milliméter fölötti mennyiségű csapadék), illetve viharos széllökés (60-80 kilométer/órás) és jégeső társulhat. Pénteken a délnyugaton kialakuló heves zivatarokhoz néhol akár 90 kilométer/órát elérő vagy azt meghaladó széllökés, illetve 2 centiméternél nagyobb méretű jég kapcsolódhat. Szombaton napközben, este a zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti, a viharos szél és jégeső nem lesz jellemző.

Az előrejelzés szerint

pénteken a maximumhőmérséklet 22-31 Celsius-fok között valószínű.

Késő estére 17-22 fok közé hűl le a levegő. Szombatra az egész országra első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki zivatar, illetve felhőszakadás veszélye miatt.

(Borítókép: Vihar érkezik a Balaton északi partjához Balatonfenyves felől fényképezve 2020. július 21-én. Fotó: Varga György / MTI)