Szobrot kapott Csukás István Balatonszárszón
Az író alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis, nem akad ember ebben az országban, ezen a nyelvterületen, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével."
- mondta Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára.
Emlékeztetett arra, hogy Csukás István, akit leginkább meseíróként ismer a közönség, remek költő is volt.
Népszerű volt anélkül, hogy ezzel élt, vagy visszaélt volna. Sok szeretetet tudott adni művein keresztül, aminek köszönhetően nagy szeretet övezte"
- mondta.
Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője Csukás István közkedveltségének titkát négy fontos dologban látta: a profizmusában, az alázatában, a közönsége és olvasói iránti tiszteletében, valamint témaválasztó képességében.
A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait. A színház bejáratnál elhelyezett, Megyeri János szobrászművész által készített Csukás István-mellszobor leleplezését követően kezdődött meg a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték a Roxinház előadásában.