Bojár Gábor: A titkárnő sápadtan jött be, hogy itt van az FBI

A podcast felvétele az Index munkatársainak felmondása előtt született. Az Indexet jelenleg a felmondási idejüket töltő Index-munkatársak szerkesztik. Bojár Gábor hozzájárult a felvétel közléséhez.  

Ahogy a nyolcvanas években olyan sokan, Bojár Gábor is egy Trabanttal kezdte, lakótelepi lakásban lakott, és kempingbe járt nyaralni. Egy amerikai út után pelenkamosoda alapításán gondolkozott, aztán a számítógépes tervezés felé fordult. Rájött arra, hogy magánál tehetségesebb embereket kell maga köré gyűjtenie, úgy érhet el sikert. Egyik első tárgyalására a Trabanttal és sok önbizalommal ment ki Bécsbe, később már Steve Jobstól, az Apple alapítójától kapott tanácsokat, és a Graphisoft világcég lett. 

Néhány szerkesztett részlet a beszélgetésből:

Bojár Gábor: 2001 nehéz évem volt. A tőzsdei bevezetés utáni időszak számomra nem volt egy sikertörténet, bár a tőzsdei bevezetés maga egy sikertörténet volt. Meggazdagodtunk, akkor tényleg villát tudtam venni a francia tengerparton, de a cégnek ez egy nagyon nagyon nehéz időszaka volt, ugyanis nem volt igazán érett egy önálló tőzsdei jelenlétre, és megnőtt arra a szintre, ahol rá kellett jönnöm arra, hogy nem én vagyok a legjobb vezető.

Hogyha már azt mondta, hogy Trabantja volt 1980-ban, milyen autója volt 2000-ben?

Mercedes, sport Mercedes.

Volt magángépe vagy jachtja?

Jachtom volt, magángépem nem. Amikor elkezdtük a Graphisoftot, az alapító társammal, Tari István Gáborral együtt arról álmodoztunk, hogy majd ha a cég megnő, akkor lesz egy corporate jetünk, és akkor annak a farkán egy nagy G betű lesz. (...)  Amikor megnőtt a cég akkorára, hogy nyugodtan megengedhettük maguknak, hogy legyen egy corporate jet, akkor azért már tudtuk, hogy ez felesleges. Az egy olyan luxus, amit egy jó üzletember nem engedhet meg magának, mert egy jó üzletember nem szeret pazarolni. Hajót vettem magamnak, bevallom őszintén. Miután a Nemetscheknek eladtuk a céget, azután azt mondtam: hogy jó, veszünk egy hajót, az belefér. Ez volt életem legrosszabb üzleti döntése.

(...)

Milyen konkrét élménye van, amikor azt érezte hogy be fog következni a rendszerváltás, tehát meg fog változni Magyarország? 

Ahogy ezt Magyarország lakosságának 98 százaléka 1988-ban még nem remélte, én is azok közé tartoztam, akik ezt nem remélték. Azt gondoltuk, hogy van egy viszonylag liberálisabb gazdaságpolitika, de azért maradt az egypártrendszer. (...) Na de nekem volt egy élményem, és akkor azt mondtam, hogy itt valami nem stimmel. Korfu szigetén nyaraltunk barátainkkal 1988-ban egy magánszálláson, de a barátaink meg voltak híva egy ötcsillagos szállodába, amelynek a tulajdonosa egy kommunista nő volt, aki előtte a görög katonai jobboldali terror alatt elég sokat szenvedett, a fiát hülyére verték, ő is sokat szenvedett, le volt csukva, és kárpótlásként megkapta ezt a szállodát. (...) Ez a hölgy úgy fizette a kommunista pártba a tagdíjat, hogy meghívta a baráti szocialista országok vezetőit nyaralni, és néhány magyar legfelső kommunista vezető és ott nyaralt akkor. Köztük volt Németh Miklós is, aki akkor még csak a gazdaságpolitikai osztálynak volt a vezetője, még nem volt miniszterelnök, Grósz Károly volt akkor a miniszterelnök, de ő egy szinttel lejjebb a központi bizottságban feljövő csillag volt. Megismerkedtünk, és egyik este egy ilyen szalonnasütés közepette elkezdte mondani, hogy „elpénecoltuk Fiumét”. Hm, hm, ilyet egy kommunista vezető hogy a csudába mondhat, gondoltam. (...) Akkor már meg mertem kérdezni, hogy miért gondolják, hogy a Nyugat segíteni fog a magyar kommunista vezetőknek talpon maradni. 

Németh Miklós válasza, és a történet folytatása meghallgató a podcastban.

(...)

Ebben az időben azért már bőven sokat járt külföldre Németországba, az Egyesült Államokba. Ha továbbra is a 80-as évek végét nézzük, mennyire környékezte meg egyrészt a magyar titkosszolgálat vagy esetleg valamelyik külföldi titkosszolgálat?

Korábban nem volt ilyen szerencsém, hogy megkörnyékezzen a titkosszolgálat. Egy ilyen történetem volt csak, amikor Portugáliába utaztam még 1976-ban vagy 1977-ben. Még állami állásban voltam mint intézeti kutató. Portugáliában rendszerváltás volt, a katonai diktatúra után a demokráciába mentek át. Egy tanulmányútra küldtek ki, és akkor megkerestek. Akkoriban mindenkit megkerestek, aki külföldi hivatalos útra ment, hogy felkészítsék arra az esetre, ha be akarnák szervezni külföldön. Mondtam, persze, természetesen én ezt jelenteni fogom, ha be akarnak szervezni. Nem volt nagyon mit jelentenem. Ennyi történt, de én nagyon-nagyon jó fiúnak akartam látszani, féltem természetesen, és készséget mutattam az együttműködésre.  Na most viszont amikor elkezdtünk Amerikába járni, akkor olyan fura volt számomra, hogy mindig félreállítottak az útlevél-ellenőrzésnél. Mindig külön vettek, és fél-egy órás kikérdezés volt minden egyes alkalommal. Én ehhez hozzászoktam, és természetes volt. Úgy látszik, a magyarokkal mindig ezt csinálják, gondoltam. Aztán mondták, hogy nem mindenkivel csinálják, csak velem. (...) Már volt saját irodánk Amerikában, és 90-ben a kollégámmal ott beszélgettünk az üzletről, amikor egyszer csak a titkárnő sápadtan jön be, hogy itt van az FBI, és engem keresnek.

A történet további része a podscastban hallgatható meg.

Az Index sorozatában különféle szakmák képviselőivel elevenítjük fel a 30 éve lezajlott rendszerváltást. A sorozatban stúdióbeszélgetéseket és podcastokat hallhatnak szociális munkással, Koncz Zsuzsa énekesnővel, Koltai Róbert színésszel vagy Török Ferenc és Fábián László olimpiai bajnokkal.  A podcastunk meghallgatható Spotify-on, iTunes-on és az Index podcastjai között is. Arra szeretnénk kérni kedves hallgatóinkat, hogy ha a podcast-alkalmazásuk erre kéri önöket, értékeljenek minket pozitívan!

 Sorozatunk eddigi darabjai: 

• Koncz Zsuzsa: Ha engedünk a cenzúrának, akkor már nem vagyunk önmagunk
• Koltai Róbert: Sem az átkosban, sem üdvösben nem voltam senki üdvöskéje