Félmilliárd forintot meghaladó kárt okozhattak a hétvégi esőzések
Több mint félmilliárd forintnyi kárt okozhattak a hétvégi viharok, írja az MTI, miután több biztosítócéget is megkérdezett az elmúlt napok bejelentéseiről.
A Generali Biztosítóhoz csaknem 1600 káresetet jelentettek be, több mint 264 millió forint értékben. A bejelentések leginkább Zala megyéből érkeztek, de Somogy, Csongrád és Békés megyéket is érintette a vihar. A tapasztalatok szerint általában a károk felét jelentik be 2-3 napon belül, a többit körülbelül egy héten belül.
Így összességében 3000 kárnál nem számítanak többre, a teljes kárösszeg pedig 500 millió forint körül lehet - mondta az MTI-nek a Generali, hozzátéve, hogy a viharok miatt vállalati vagyonkárokról is érkeznek bejelentések, amelyek általában nagyobb összegűek, mint a lakossági károk.
A Groupama Biztosítóhoz közel 800 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, a társaság különösen sok ügyfele jelzett kárt Nagykanizsáról, valamit a Somogy megyei Böhönyéről. A bejelentések szerint a káresetek 46 százalékát felhőszakadás, 33 százalékát vihar, 18 százalékát pedig villámlás okozta.
A KÁROK ÁTLAGOS BECSÜLT ÉRTÉKE 100 EZER FORINT, DE VANNAK KIUGRÓAN MAGAS, MILLIÓS NAGYSÁGRENDŰ KÁRBEJELENTÉSEK IS.
A Groupama szakemberei az eddigi tapasztalatok alapján arra számítanak, hogy a kárbejelentések száma 1000-1200 felett lesz, így a károk várható értéke a 100 millió forintot meghaladja majd.
Az Aegon Biztosító ügyfélszolgálatára csaknem 500 kárbejelentés érkezett kedd estig, a teljes kárösszeg megközelíti a 85 millió forintot - tájékoztatott a biztosító az MTI megkeresésére. Az eddig regisztrált károk több mint 80 százaléka Somogy és Zala megyében történt, az átlagos kárérték meghaladja a 193 ezer forintot.
A megnőtt esetszám miatt kiemelt kárszakértői kapacitást csoportosítottak a leginkább érintett zalai és somogyi térségbe.
Az Aegon is arra számít, hogy a bejelentett károk száma és értéke tovább emelkedik a következő napokban.