Domonkos, Dominika
19 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Felfüggesztették Göd momentumos polgármesterét

2020.07.31. 18:23

Két hétre felfüggesztették Balogh Csaba, gödi polgármester jogkörét, az erről szóló indítványt a Fidesz, a DK, az LMP és a Jobbik képviselői közösen nyújtották be.

god
Fotó: Balogh Csaba / Facebook

A Momentum közleménye szerint a döntést megelőző vita alatt a beadványt benyújtó képviselők nem tudtak megindokolni, hogy "miért is szolgálja Göd érdekeit a polgármester átmeneti felfüggesztése". Azt írják,

a felfüggesztés ellen Balogh Csaba bírósághoz fordul, mert úgy véli, hogy ez a lépés nem segítené, sőt, nehezítené Göd mindennapi működésének biztosítását.

Két hete fegyelmi eljárást indítottak a pártok a polgármester ellen, és már akkor fel akarták függeszteni a polgármestert, de azt Balogh akkor még meg tudta vétózni. 

A gödi ellenzéki frakcióban hónapok óta tart a feszültség. Július elején írtunk arról, hogy Balogh menesztette az alpolgármestereit. A döntést azzal indokolta, hogy szerinte az alpolgármesterek nem a város érdekeit szolgálták a munkájuk során.

A menesztett két alpolgármester (Fülöp Zoltán az LMP, és Lőrincz László a DK politikusa) szerint a momentumos városvezető felrúgta az ellenzéki megállapodást.

A gödi önkormányzat belső feszültségeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben még áprilisban, amiben alaposabban megnéztük, mit jelent Gödnek az, hogy a kormány különleges gazdasági övezetnek nyilvánította a gödi Samsung-gyárat.