Kidőlt fák és a hirtelen lehullott sok eső miatt is kérték a tűzoltók segítségét a keddi zivataros időben, közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Országszerte ötvenszer riasztották a tűzoltókat.
- Budapesten jellemzően a kidőlt fák, leszakadt faágak okoztak gondot.
- A Tolna megyei Dombóváron több lakóház pincéjét, garázsát öntötte el a víz.
- A Veszprém megyei Zircen egy közintézményben okozott kárt a sok eső.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat azt írta: szerdán napközben a Dunántúl délnyugati felén még várhatók zivatarok, egy-egy helyen felhőszakadással, jégesővel, illetve 60-70 kilométer/óra feletti széllel, majd estére ott is megszűnhetnek a zivatarok.
Szerdára a felhőszakadás veszélye miatt Zala megyére adtak ki másodfokú, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést.
Zivatarveszély miatt Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
A hőség miatt Békés és Csongrád-Csanád megyében figyelmeztetnek. Szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet 14-21, a legmagasabb hőmérséklet 27-32 fok között valószínű.