Orbán Viktor: Lengyelország lesz Európa új Németországa
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Állig felfegyverkezve várjuk a járvány második hullámát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! pénteki adásában.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy Kásler Miklós és Pintér Sándor már jelezte, hogy lesz második hullám, ezért nyáron ezen dolgoztak, és nem oszlatták fel az operatív törzset. Szerinte a védekezés sikere azon múlik, hogy az emberek egyetértenek-e, elfogadják-e az intézkedéseket. Beszélt a járványügyi nemzeti konzultációról is, elmondása szerint 1,7–1,8 millió ember küldte vissza a kérdőíveket, a kormányának pedig egyszerre három dolga van:
- Menteni kell az életeket, és az idősek vannak a legnagyobb veszélyben.
- Meg kell teremteni az iskolák működtetéséhez szükséges eszközöket.
- Meg kell őrizni a gazdaság működőképességét, és fel kell pörgetni.
Beszélt arról is, hogy a fiataloknak megnőtt a felelősségük, és arra kell kérnie őket, hogy alkalmazkodjanak a feltételekhez, az idősek élete az ő kezükben is van. Nagy kapacitásokat alakítottak ki a kórházakban, és
mindent tudnak gyártani, amire szükség van, leszámítva a vakcinát.
A nemzetközi szervezeteknek van egy nagyon jó gyakorlatuk, ezek szerint a protokollok szerint haladunk a tesztelésben is – fűzte hozzá. Szerinte bajban van az egész világ, minden változtatással óvatosan kell bánni, nehogy rosszabb helyzetbe kerüljünk. Svédországban tízszer annyian haltak meg, mint nálunk, külföldön jobban arat a betegség – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
A szeptember elején bevezetett beutazási korlátozásokkal kapcsolatban a kormányfő azt mondta, hogy nem lehet teljes lezárást elrendelni, mert nem állhat le a forgalom, a szállítás. Fontosnak tartja, hogy a kormány eltalálja a szükséges korlátozási mértékeket, ezért folyamatosan egyeztetnek és finomítanak a szabályokon.
Nem mindenhol egyformán jelenik meg a vírus az országban, ezért minden ügyet megvizsgál a kormány, és ott fognak áttérni a digitális oktatásra, ahol szükség van rá – tájékoztatott az iskolákkal kapcsolatban a miniszterelnök. Elmondta: tavasszal a biztonság volt a legfontosabb, és általános szabályt hozott a kormány, de a jövőben a helyzethez jobban alkalmazkodó védekezést fognak alkalmazni. A digitális oktatás nem olyan jó megoldás, mint amikor személyesen történik a tanítás, hiszen a tanároknak nem csak tudást kell átadniuk a gyerekeknek – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, az egész ország hálás a tanároknak, hogy alkalmazkodtak a nehéz helyzethez.
Az Európai Unióban zajló folyamatokkal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: „kicsit idegenül beszél erről az ember” járvány idején, stratégiai ügyekben érdemes óvatosan fogalmazni, de úgy látja, hogy Európa jelenleg nem tudja megmondani, hol lesz a helye egy évtized múlva. Emlékeztetett egy 2012-es uniós gazdasági tanulmányra, amely hasznos tendenciaként írta le a migrációt, és az előrejelzésekhez képest azt látni, hogy a vártnál jobban felgyorsultak a folyamatok, és „Európa hátrálása sokkal gyorsabb, mint korábban volt”. A kormányfő szerint a nagy stratégiai kérdésekre a nagy tagországoknak kell megadniuk a választ, és Magyarország is el fogja végezni a maga feladatát.
Meg fogunk lepődni, tíz év múlva Lengyelország lesz Európa új Németországa
– zárta gondolatait Orbán Viktor.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Most kiderül, melyik politikus tudott nagyot dobni az év utolsó hónapjában
Orbán Viktor és Magyar Péter is jól teljesített, de volt egy meglepetésember.
január 1., 07:57
- Belföld
Régi vidám szilveszterek emlékére: így búcsúztatták a Magyar Televízióban az óévet
A tavalyi jobb volt! Így kommentálták legtöbbször a nézők a múlt század második felében a Magyar Televízió szilveszteri műsorát.
2024. december 31., 16:00
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
A DK elnöke március 15-ére pártoskodás nélküli Orbán elleni felkelést szeretne.
2 órája
- Mindeközben
Nagy-Britanniában a havazások miatt többen is egy kocsmában rekedtek, de köszönik, jól vannak
1 órája
- Belföld
Ónos szitálás és hószállingózás is lehet 2025 első napján
Akár mínusz 2 fok is lehet napközben.
január 1., 07:57
- Belföld
Zacher Gábor: A petárdázás minden évben áldozatokat szed néhány ujj formájában, de van, aki a szemét robbantja ki
Tényleg belefulladunk az alkoholba és az egyéb szerekbe az ünnepekkor?
2024. december 31., 15:50
- Belföld
Magyar Péter: Életünk meccsére készülünk
A Tisza Párt elnöke megtartotta újévi beszédét.
január 1., 00:23
- Belföld
Halálos áldozatot is követelt a tűz az év utolsó napján
Lakástüzek, autóbalesetek, balul elsült tűzijátékok adtak rengeteg feladatot a lánglovagoknak.
január 1., 08:59
- Belföld
Csak bizonyos esetekben lesz fizetős a személyi igazolvány
A legtöbb esetben ingyenes marad az igénylés.
január 1., 08:47
- Címlapon
A magyar szaki, aki a legnagyobb filmsztárok köré teremt világokat
Dolgozott Alien-filmtől elkezdve, Nicolas Cage-mozin át a Borderlandsig mindenen.
2 órája
- Belföld
Mégis bejelentkezett éjfélkor a köztársasági elnök, ahogy Orbán Viktor is
A beszéd viszont tényleg elmaradt.
január 1., 08:07
- Belföld
Az állampolgárok segítségét kérik a rendőrök, egy vasúti félsorompó rongálóját keresik
Ismeretlen elkövető azonosítása a cél.
2024. december 31., 13:53
- Belföld
Menczer Tamás: Brüsszel Péterhez képest maga Gyurcsány Ferenc is egy igazmondó juhász
Újévi beszédet tartott a Fidesz kommunikációs igazgatója.
január 1., 09:22
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbánnal szemben most orbán mutatja magát megoldásnak
Újévi fogadalmairól írt a DK elnöke.
január 1., 10:51
- Címlapon
Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra
Szerinte ha a Hamász által fogva tartott túszokat nem engedik szabadon, kitör a pokol a térségben.
4 órája
- Címlapon
Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
David Pressman szerint az új adminisztráció nem változtatja majd meg a jelenlegi döntést.
7 órája
- Belföld
Miskolcon és Nyíregyházán születtek az új év első babái
Egy perccel éjfél után született Szófia és Milán.
január 1., 10:20
- Belföld
Így tömegközlekedik az ország szilveszterkor és az új év első napjaiban
Több változásra is készülhetnek az utasok.
2024. december 31., 07:21
- Címlapon
A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél
Jogi lépéseket tesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda január 20-a után.
6 órája
- Címlapon
Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett
Bryan E. Leib bízik a magyar–amerikai kapcsolatok javulásában.
2 órája
- Címlapon
Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Miért dőlt ki szinte mindenki az ünnepek alatt? Visszajön a maszkhasználat? Háziorvost kérdeztünk.
4 órája
- Belföld
Elnyelte a Duna az autót, a sofőr tehetetlenül nézte végig
A helyi önkéntes tűzoltók, valamint a katasztrófavédők húzták ki a járművet.
2024. december 31., 09:02
- Címlapon
Szerdától kötelező lesz a maszkviselés a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kórházakban
Az ország nagy részén fokozódik a járványhelyzet.
3 órája
- Belföld
Örülhetnek a tanárok és a nyugdíjasok, ennyivel emelkedik juttatásuk 2025-től
Megjelent a Magyar Közlöny a friss számokkal.
2024. december 31., 11:57
- Belföld
Olyan politikai montázzsal állt elő Orbán Viktor, amitől mindenkinek eláll a szava
A miniszterelnök szokatlan módon jelentkezett.
2024. december 31., 11:45
- Címlapon
Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat
Nagyon fontos folyamatoknak lehetünk szemtanúi.
10 órája
- Belföld
Durva videóval adott ki részletes figyelmeztetést a rendőrség
Sok baleset történhet, ha nem vigyázunk.
2024. december 31., 08:36
- Címlapon
Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
Bére duplája jogtudós kollégái átlagos megbízási díjának.
2 órája
- Címlapon
Reggeli rituálék, amelyek hozzájárultak a milliárdosok sikeréhez
Polip, korai kelés, és persze temérdek kávé is szerepel a listán.
3 órája
- Belföld
Január 1-től hivatalosan is ingyenes a kutya- és kerékpárszállítás Budapesten belül
Lázár János akcióterve mozgásba lendült.
2024. december 31., 10:33