Testápolóba rejtve akart drogot csempészni a börtönbe
A szerelem gyakran készteti az embereket megmagyarázhatatlan, fura és esztelen cselekedetekre. Nem volt ezzel másképp az a nő sem, aki a börtönbüntetését töltő párjának szeretett volna tiltott szereket bejuttatni - olvasható az ugyeszseg.hu portálon.
A nő 2018. június 6-át megelőző napokban doppingszerekhez jutott, amelyet az idejét töltő szerelmének akart bejuttatni az egyik büntetés-végrehajtási intézetbe.
![doppingszer.tusfürdő](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3448/34486/344860/34486043_2640427_cb25afd0c929bf7415631d2daeee7b95_wm.jpg)
A szert előbb porrá őrölte, majd a kapott port három testápolóba keverve a tatabányai lakása hűtőszekrényében tárolta. Néhány nappal később 2018. június 6-án reggel Tatabányán 15 darab amfetamin tablettát is megvásárolt, ezeket már fogkrémes tubusba rejtve szerette volna a börtönbe becsempészni.
Egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az elfogott cigarettacsempész és orgazda hálózat
A bűnözői csoport működéséhez a NAV szerint egymillió doboz cigi köthető.
Fáradozásai hiábavalóak voltak, mert nyomozó hatóság a kábítószer tablettákat a nőtől a megszerzését követő néhány perc múlva, míg a tiltott szert tartalmazó testápolókat a nő lakásán foglalta le.