Testápolóba rejtve akart drogot csempészni a börtönbe

2020.09.08. 12:32
Egy nő a szerelmének próbált meg bevinni tiltott teljesítményfokozó szereket.

A szerelem gyakran készteti az embereket megmagyarázhatatlan, fura és esztelen cselekedetekre. Nem volt ezzel másképp az a nő sem, aki a börtönbüntetését töltő párjának szeretett volna tiltott szereket bejuttatni - olvasható az ugyeszseg.hu portálon. 

A nő 2018. június 6-át megelőző napokban doppingszerekhez jutott, amelyet az idejét töltő szerelmének akart bejuttatni az egyik büntetés-végrehajtási intézetbe. 

doppingszer.tusfürdő
Fotó: ugyeszseg.hu

A szert előbb porrá őrölte, majd a kapott port három testápolóba keverve a tatabányai lakása hűtőszekrényében tárolta. Néhány nappal később 2018. június 6-án reggel Tatabányán 15 darab amfetamin tablettát is megvásárolt, ezeket már fogkrémes tubusba rejtve szerette volna a börtönbe becsempészni. 

Kapcsolódó

Egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az elfogott cigarettacsempész és orgazda hálózat

A bűnözői csoport működéséhez a NAV szerint egymillió doboz cigi köthető.

Fáradozásai hiábavalóak voltak, mert nyomozó hatóság a kábítószer tablettákat a nőtől a megszerzését követő néhány perc múlva, míg a tiltott szert tartalmazó testápolókat a nő lakásán foglalta le.