Galvani-híd: kiszivárgott a hatástanulmány
További Belföld cikkek
- Jönnek a fizetésemelések, de kik járhatnak tényleg jól jövőre?
- Orbán Balázs: Politikai alapú megkülönböztetésnek az egyetemen nincs helye
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
A sajtóban gyakran Galvani-hídként is emlegetett új Duna-híd Dél-Budát és Dél-Pestet köti majd össze, a tervek szerint pedig egy új körutat is kialakítanak. Rossz hír viszont, hogy épp emiatt akár több ezer fától is megválhatnak, amiről persze nem a lakosságot informálták először. A hatástanulmány véletlenül szivárgott ki idő előtt.
Az Átlátszó megszerezte az új Duna-híd pesti levezető úthálózatának nyomvonalterveit, amelyeket még nem hoztak nyilvánosságra. Bizonyára lett volna visszhangja, ha már publikálták volna, hiszen amellett, hogy a ferencvárosi és a kispesti lakosok számára problémát jelenthet, hogy az a napi 37 ezer autós, aki eltűnik a belvárosból, arrafelé fog elhaladni, azzal is számolniuk kell, hogy éppen azért, hogy ezt lehetővé tegyék, több ezer fától válhatnak meg.
Az Átlátszó vázolt a 6+1 nyomvonal közül négyet, a tervek alapján ez a négy nyomvonal a Határ út mellett vezetne.
- Az 1. változat szerint szakaszonként felül nyitott közúti kéregalagút létesülne a Kiserdő területén. Ez gyakorlatilag egy olyan négysávos „autópálya”, aminek egy része nyitott, a másik része az erdő alatt vezetne. Ez a nyomvonal 2120 darab fa kivágását jelentené, hiszen csak úgy tudják megépíteni az alagutat, ha a felette lévő fákat kivágják. A nyomvonal megvalósítása 34,2 milliárd forintba kerülne.
- A 2. változat már egy 690 méteres zárt közúti kéregalagutat jelentene a Kiserdő területén. A nyomvonalhoz 1980 darab fát kellene kivágni. Ez a megoldás a legkevésbé zajos a dokumentum szerint a Wekerletelepen lakóknak, akik a műemlék védelmi területen főként családi házakban laknak. Az alagút ebben az esetben messzebb helyezkedne el a házaktól, mintha a jelenlegi Határ út alatt vezetne az alagút. A légszennyezettségről nincs szó a tanulmányban, a terv megvalósítása 47,9 milliárd forintba kerülne.
- A 3. változat 870 méter zárt közúti kéregalagutat jelent a Határ út alatt. A tervben 1110 darab fa kivágása szerepel, a dokumentumban azt írják, hogy mindez minimális mértékű kiserdő érintettséget jelent. Ennek az az oka, hogy a fák többsége (720 fa) nem erdőterületen, hanem közterületen található. A tervrajzokon látszik, hogy a már meglévő villamossínek és a közút között lévő fák kivágását jelentené az alagút építése. Ebben az esetben közelebb lenne az út a házakhoz, ami jelentősebb rezgésterhelést jelentene, amit különböző műszaki megoldásokkal terveznek csökkenteni. A terv megvalósítása 48,2 milliárd forintba kerülne. A harmadik változat esetében a Határ úti csomópontot átépítenék.
- A 4. változat egy felszínen vezetett “autópályát” jelentene a Határ út helyén, és a lakókat zajvédőfal védené, ami mögött egy szervizutat építenének. A művelet 810 darab fa kivágásával járna, de ebben az esetben érné a legtöbb zaj a lakókat. A kivitelezés viszont a többihez képest olcsó, mindössze 20,5 milliárd forint lenne.
A cikkben arról is szó esik egyébként, hogy bár a helyiek nem láthatták ezidáig a terveket, a polgármesterek már talán állást foglalhattak az ügyben. Eszerint Gajda Péter, Kispest polgármestere például 3. verzióra voksolt, mert nem szeretné, ha olyan változat valósulna meg, amely a Kiserdő eltüntetésével járna, és a felszínen vezetné az új útpályát.