Szocialisták tüntettek az MSZP székháza előtt
Petícióban kérték az MSZP feloszlatott Pest megyei szervezetének tagjai szerdán Budapesten, hogy a pártvezetés vonja vissza a döntést, és küldötteik résztvehessenek a hétvégi tisztújító kongresszuson. Az MSZP Villányi úti székháza előtt nagyjából ötvenen demonstráltak a feloszlatás miatt. Többen Anonymus-maszkot viseltek, táblákat tartottak, amelyeken a következő mondatok voltak olvashatók:
- Tóth Bertalan otthon takaríts, ne a pártban!
- Ne trükközzetek! Ne csaljatok!
- MSZP = Molnár = Tóth Kft.
- Demokratikus elnökválasztást!
- Politikai leszámolás
Az MSZP korábbi Pest megyei elnöke saját elmondása szerint az 1990-es taxisblokád egyik szervezője volt, és most kizárták a pártból, mert jobboldali médiumoknak nyilatkozott. Trenka István most azt mondta: törvénytelennek, elfogadhatatlannak, aljasnak és tisztességtelennek tartják a feloszlatásról szóló döntést.
A petíciót ismertetve hozzátette: sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, hogy a feloszlatott szervezeteket nem hallgatták meg a döntés előtt – tudósított a távirati iroda. Trenka szerint kollektív büntetés, hogy a több mint 1600 tagot számláló, 85 Pest megyei MSZP-szervezetet megszüntették, holott csak egy részük nem dokumentálta az alapszabályszerű működést.
Feloszlatták az MSZP Pest megyei szervezetét
A területi szövetség elnökét hivatalosan még nem értesítették.
Molnár Zsolt pártigazgató korábban az ATV-nek a gazdálkodás, a pénzügy, a tagnyilvántartás és a helyi tisztújítás menetében történt szabálytalanságokkal indokolta a Pest megyei szervezet felfüggesztését. Jelezte: senkinek nem szűnt meg a párttagsága, fél éven belül mindenki csatlakozhat valamelyik szervezethez. Sajtóhírek szerint a Pest megyei szervezet újjászervezéssel Hiller Istvánt, az Országgyűlés szocialista alelnökét bízta meg az elnökség.
Az MSZP szombaton, a koronavírus-járvány miatt online tartja soron következő tisztújító kongresszusát, amelyen Pest megyének 29 küldöttje vett volna részt.
A párttagok zárt listán szavazhatnak az MSZP vezetőire. Az egyetlen szabályos listát a jelenlegi pártelnök Tóth Bertalan, valamint Kunhalmi Ágnes választmányi elnök nyújtotta be, így ők lehetnek a szocialista párt első társelnökei.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
40 perce
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
2 órája
- Belföld
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
7 perce
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
2 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
3 órája
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38