Felmentést kért KGBéla, az ügyvédje szerint szégyen az eljárás

2020.09.18. 15:04

Felmentést kért a kémkedéssel és egyéb bűncselekményekkel vádolt Kovács Béla egykori jobbikos politikus ügyvédje védőbeszédében a Budapest Környéki Törvényszéken pénteken.

Kovács Béla 2010 májusában lett a Jobbik európai parlamenti képviselője. Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, majd a legfőbb ügyész indítványára 2015 októberében az EP felfüggesztette Kovács Béla mentelmi jogát. A Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedés, valamint költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt Kovács Béla, illetve költségvetési csalás miatt három társa ellen. Kovács Béla időközben kilépett a Jobbikból.

A vád lényege, hogy a KGBéla gúnynéven ismert politikus 2012 és 2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat többek között energetikai ügyekről, EP-választásokról, a magyarországi belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről. Mindezek célja az ügyészség szerint az volt, hogy az EP-ben erős háttérbázissal rendelkező, nyíltan EU-ellenes tábor jöjjön létre, belülről bomlasszák az Európai Közösségek intézményeit és az orosz érdekeket helyezzék előtérbe.

A másik, költségvetési csalásra és hamis magánokiratok felhasználására vonatkozó, az OLAF felvetése nyomán kivizsgált ügyben a vád szerint a képviselő tettesként, három társa, három gyakornok bűnsegédként több mint 21 ezer euró (több mint hatmillió forint) vagyoni hátrányt okozott az EP-nek 2012–2013-ban fiktív gyakornoki állásokkal.

A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket. Az ügyész vádbeszédében szerdán Kovács Bélára letöltendő fegyházbüntetést, a három megvádolt gyakornokra felfüggesztett szabadságvesztést kért.

Kapcsolódó
A nagy Oroszország kovácsolta frigy

A nagy Oroszország kovácsolta frigy

Hónapokig tartó nyomozással kiderítettük, hogy a kémkedéssel vádolt jobbikos Kovács Béla felesége KGB-s volt. És megtudtunk még pár további, kínosan eltitkolt dolgot, amik alapján érthetőbb, miért hívják KGBélának a politikust. Elképesztő kémsztori a valóságból.

Pénteken perbeszédében Szikinger István ügyvéd, Kovács Béla védője leszögezte: nem volt kémkedés, védence nem adott át bizalmas adatokat, amelyek hátrányt okoztak az EU-nak, nem követett el semmit. A diplomatákkal való kapcsolattartás egy EP-képviselő feladatkörébe tartozik, Kovács Béla képviselői munkája nyilvános, ő csak a véleményét mondta el a találkozókon.

A védő arra is felhívta a figyelmet: az EP illetékes szerve a büntetőeljárásban nyilatkozott arról, hogy nem kifogásolja Kovács Béla vádbeli tevékenységét. Szikinger István szerint az EP-kérdésekre adott válaszából kitűnik, hogy az EP úgy ítéli meg, el tudja dönteni, mit szabad a tagjainak, ebben kérdésben nem tart igényt a magyar bűnüldöző hatóságok segítségére.

Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy Kovács Béla az eljárás során mindvégig együttműködő volt, nem találtak nála olyan adatállományt, amely kémtevékenységre utalt volna, és maga kérte, hogy szembesítsék az ügy bizonyos szereplőivel, illetve oldják fel a titkos iratok minősítését, de mindhiába. Szikinger István szerint sem tanúk, sem tárgyi bizonyítékok nem támasztják alá a kémkedés vádját.

Az ügyvéd kiemelte, hogy Kovács Béla ügyészség által vizsgált és kifogásolt tevékenységének jelenetős része olyan időszakban zajlott, amikor még arra vonatkozó büntetőtörvénykönyvi tényállás sem létezett. A vádbeli EU intézményei elleni kémkedés bűncselekménye csak 2014. január 1-jétől hatályos, valójában személyre szóló jogalkotás történt, a parlament megalkotta a lex Kovács Bélát.

Szégyen ez az eljárás egy demokratikus jogállamban

– vélekedett Szikinger István. A költségvetési csalás vádjával kapcsolatban a védő szintén Kovács Béla felmentését indítványozta. Álláspontja szerint szándékos szabályszegés nem történt, csak hiba, amennyiben a gyakornokoknak Brüsszelben, illetve Strasbourgban kellett volna ellátniuk feladataikat, de ez túlnyomórészt Magyarországon zajlott. Ezt a hibát Kovács Béla elismerte és a szabályoknak nem megfelelő támogatást visszafizette az EU-nak, szándékosan jogosulatlan támogatásban azonban senkit nem akart részesíteni.

Az egyik gyakornok ügyvédje szintén felmentést indítványozott perbeszédében és azt emelte ki: védence nem írt alá valótlan szerződést, csak egy biankó megállapodást, amibe beírta személyi adatait. A gyakornok végzett munkát, de annak helyét nem ő határozta meg. Egy másik gyakornok ügyvédje A tanú című filmben feldolgozott koncepciós eljáráshoz hasonlította az ügyet.

A jövő hétre kitűzött tárgyaláson várhatóan folytatódnak a védőbeszédek, majd a vádlottak szólalnak fel az utolsó szó jogán, azután következhet az első fokú ítélet kihirdetése a Kovács Béla és társai ellen kémkedés és más bűncselekmények vádjával indult büntetőperben a Budapest Környéki Törvényszéken.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség

február 6., 14:29

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

59 perce

  • Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

február 6., 15:41

  • Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.

február 6., 08:09

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Friss adatokat közölt az NNGYK.

február 6., 12:58

  • Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.

február 6., 07:52

  • Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.

február 6., 17:04

  • Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Az NMHH több rádiót is megbírságolt.

február 6., 13:21

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.

február 6., 12:31

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.

február 6., 11:41

  • Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Fontos információkat közöltek.

február 6., 12:12

  • Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.

február 6., 13:25