Január derekán lesz a központi felvételi

2020.09.18. 08:30

A központi középiskolai írásbeli felvételi vizsgát az egész országban ugyanabban az időpontban – 2021. január 23-án 10 órától – szervezik meg. Ugyanez az időpont vonatkozik a négy- vagy ötosztályos középiskolákba, a hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumokba, illetve az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőkre is – olvasható az Eduline.hu portálon.

A pótírásbelit 2021. január 28-án 14 órától tartják majd, de ezen a vizsgán csak azok a diákok vehetnek részt, akik az előző írásbelire alapos ok miatt nem tudtak elmenni. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú központi írásbeli vizsgát.

A diákok 2020. december 4-ig jelentkezhetnek az írásbeli felvételi vizsgára az oktatas.hu oldalról letölthető „tanulói jelentkezési lap” benyújtásával. Ennek az űrlapnak a kitöltésével még csak azt jelzik a diákok, hogy részt szeretnének venni az írásbeli vizsgán, a konkrét középiskolai jelentkezés egy másik űrlap kitöltésével történik majd.

Az írásbeli vizsga jelentkezési lapját abba a középiskolába kell benyújtani, ahol a diák szeretné megírni a központi írásbeli vizsgát. Akármelyik vizsgaszervező középiskolát lehet választani – akár olyat is, ahova a későbbiekben nem jelentkezik majd a tanuló.