Orbán Viktor: Vannak lezsírozott kapacitásaink
Orbán Viktor Facebook-oldalán nemrég jelent meg az a videó, amelynek a tanúsága szerint a miniszterelnök elment a koronavírus-járvány miatt felállított operatív törzs szombat reggeli ülésére.
Ökölpacsival üdvözölte Pintér Sándor belügyminisztert, aztán be is jelentkezett a helyszínről, azt állítva, mindig áttekintik, van-e elegendő ágy, van-e elegendő eszköz, van-e elegendő lélegeztető készülék, illetve van-e elegendő orvos és személyzet. Mindenkit azonnal meg is nyugtatott, hogy igen, rendelkezésre áll a szükséges eszköz, a szükséges személyi állomány és a szükséges kórházi ágy.
Bár vannak lezsírozott járványkórház-kapacitásaink is, azoknak a megnyitása még nem szükséges. Valószínűleg a számok emelkedni fognak, és ezeket meg kell nyitnunk, de egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk
– fogalmazott a kormányfő.
Egy olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy a „lezsírozott” vagy „M zárolt” a katonai szlengben háborús tartalékot jelent, onnan származik, hogy a fegyvereket gépzsírral kenték be az oxidáció elleni védelem érdekében. Orbán Viktor szívesen használ háborús kifejezéseket. Korábban mondta már, hogy a kormányának megvan a haditerve a koronavírus -járvány ellen.
Magyarországon az elmúlt 24 órában 950 új fertőzöttet regisztráltak, és 12 beteg halt bele a kórba.